Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Esély az életre

Ismét segítő kezet nyújtottak Armuth Viviennek! Miután alapítványok, sztárok és sok ezer civil több millió forintot adakozott, hogy a kislány élhessen, a Gyermekrák Alapítvány segítségével most ahhoz a drága gyógyszerhez is hozzájuthat, amely a teljes felépülést jelentheti számára. Nemrég még úgy tűnt, Viviennek pár hete maradt hátra, most azonban minden esélye meg van arra, hogy fájdalmak nélkül, boldogan élhessen.

A Gyermekrák Alapítvány évek óta figyelemmel kíséri a kis hős sorsát: 2010 óta több százezer forinttal – készpénzzel, gyógyszerekkel, vitaminokkal – támogatták Vivient és családját. „Örömmel láttuk, micsoda összefogás szerveződött azért, hogy a kislány kijuthasson Vietnámba, és megkapja az életmenő kezelést. Kötelességünknek érezzük tovább segíteni! Minden követ megmozgattunk, és közbenjárásunkra az OEP Ártámogatási Főosztálya úgy döntött: finanszírozzák azt a több millió forintos gyógyszert, ami teljes gyógyulást hozhat Vivien számára” – mondta el Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnöke, a Nemzeti Betegfórum onkológiai és haematológiai tagozatának vezetője.

Mint ismeretes, a négy esztendős Armuth Vivien évek óta küzd a gyilkos kórral. Számtalan műtéten, fájdalmas beavatkozásokon és hosszúra nyúlt kezeléseken esett már át, és az orvosok végleg lemondtak róla. Csak egy nagyon drága, külföldi immunterápiás kezelés maradt az egyetlen esélye az életre, miközben a család tönkrement anyagilag. Országos méretű összefogás vette kezdetét: alapítványok, sok ezer civil és számtalan híresség állt a jó ügy mellé, és az összegyűlt sok milliós adományból a család el is jutott a távoli országba. A több hetes terápia – bizonyíthatóan – sokat javított Vivien állapotán, ám a daganat mostani kiújulása azt támasztja alá: szükség van további gyógyszeres kezelésre. Ennek ára azonban havonta 2-4 millió forint, és nem lehet előre megjósolni, mennyi ideig kell szednie.

„Teljesen nyilvánvaló, hogy hiába a sok ezer, jó szándékú ember, ekkora összeget adományokból nehéz kifizetni. Vivien betegségét egy génhiba okozza. Szakvélemények és tapasztalatok szerint a szóban forgó gyógyszer teljes gyógyulást hozna, és nem kéne tartani attól, hogy a daganat kiújul” – magyarázta Balogh István, aki hozzátette: az OEP finanszírozás meghatározatlan ideig érvényes: addig támogatják a gyermeket, ameddig szüksége van rá. Maga a tabletta egyébként brit fejlesztés, hazánkban teljesen új termék, idáig az OEP nem finanszírozta. A Nemzeti Betegfórum onkológiai és haematológiai tagozata, valamint az orvosok javaslata alapján megkapta az OEP engedélyt.

„Szavakkal nem is tudom kifejezni azt a hálát, amit érzek! Ebbe a betegségbe általában fél éven belül belehalnak, Vivien viszont – köszönhetően annak a temérdek segítségnek és adománynak – még mindig kitartóan és példamutatóan küzd. Most először reménykedhetünk abban, hogy nem csak csatát nyert, hanem háborút is! Minden egyes fillér számít, mindenki, aki eddig vagy ezután segít, hozzájárul ahhoz, hogy a mi kis Angyalkánk velünk legyen, még nagyon sokáig” – mondott köszönetet Vivien édesanyja.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.