Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Esőben a legjobb szeretkezni

„Ha esik test a testbe feledkezve, bőrig ázva szeretkezne…”, Lábas Vikinek, Margaret Island énekesnőjének köszönhetően ma már szinte mindenki kívülről fújja a refrént. Ám számára is csak egy Facebook-kommentből derült ki, hogy a megénekelt történet valódi „hagyományokon” alapul. Vikit Garami Gábor faggatta a Class Utasban.

A zenekari tagok is cukkolják amiatt, hogy nyitottak az e-betűi, ám Lábas Viki ezt nem bánja, sőt, büszke somogyi gyökereire. A Margaret Island énekesnőjének ugyan nem a népzene volt az első szerelme, ám a műfaj máig meghatározza az életét – derült ki a Class FM népszerű digitális műsorában.

„Klasszikus zenésznek készültem, 6 éves koromtól klarinétoztam, az volt az utam. A gimiben találkoztam a népzenével és a rock-kal, és onnan átfordult az egész” – emlékezett vissza Viki a Class Utasban, miközben Garami Gáborral hazafelé tartottak. „Az egyetemre készülök mesterre, miután néprajzot végeztem, de otthon felejtettem a cuccaimat… A népzene miatt csinálom, hogy teljesen tág legyen ez az egész kép, és úgy döntöttem, hogy – bár nem igazán fér bele a zenekar mellett -, megpróbálom” – folytatta az énekesnő, aki a Margaret Island név születéséről is mesélt.

Lábas Viki és Garami Gábor Kép: sajtóanyag

„Bálint közel lakik a Margit Szigethez és a kedvenc helye, és pedig vidéki lányként a zenekaron keresztül ismertem meg. Tükröz engem, a zenekart és minket így egyben, hogy ugye én vagyok a kicsi vidéki a városban, a tájszólással és a határtalansággal, ők meg a városi gyerekek, akik szeretnek kimenni a zöldbe. Egy ilyen kis mentsvár mindenkinek, és nagy vágyunk volt, hogy ha mondjuk kimegyünk külföldre játszani és megkérdezik, hogy miért Margaret Island, akkor elmondhassuk, hogy van Magyarország, van a főváros, Budapest és azon belül van egy kis sziget, ahova el lehet menni. Ez sikerült is tavaly Franciaországban” – idézte fel Viki, akit meglepett, amikor kiderült, hogy Eső című slágerüknek valóságalapja van.

„Jött egy ilyen komment a Facebookon, hogy a régebben akkor fogant a legtöbb gyerek, amikor esett az eső” – nevetett a Margaret Island sztárja. Az Eső pedig ahogy sokakat, így Garami Gábort is lenyűgözte.

Freddie, a bölcs énekes
Fehérvári Gábor Alfrédnak mostanában egy egész kontinens figyeli minden rezdülését az Eurovíziós Dalverseny kapcsán. Freddie azonban a véget nem érő próbák és a nemzetközi interjúk mellett megmaradt annak az embernek, aki volt. Izgalmas dolgokat mesélt magáról.

„Ebbe a dalba tényleg beleszerettem, már csak azért is, mert a népzenei vonal hozzám is közel áll. Régen nagybőgőztem, és magyar népzenével kísértem a néptáncosokat. Emellett amikor először meghallottam az Esőt, dobosként az első dolog ami feltűnt, hogy milyen jó dobolás van a dalban. Ez Gerendás Péter fiának, Daninak köszönhető, aki amilyen fiatal, olyan zseniális dobos” – árulta el a Class FM sztárja.

Mi volt az első népdal, ami énekelt Lábas Viki? Mikortól vezet és hogy áll kezében a kormány? Mi köze Vikinek Szigeti Margithoz? Kiderül a Class Utas legújabb adásából, amely a leghallgatottabb rádió Facebook oldalán és a www.classfm.hu-n is elérhető.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.