A CIWOCH-ról
A maszáj őslakos nők és gyermekek központja (CIWOCH) egy 2005-ben alapított, 2006-ban gyermekjogi és társadalmi fejlesztési szervezetként bejegyzett közösségi szervezet, amelynek fő feladata a maszáj nők, fiatalok és gyermekek jogaiért való küzdelem. A CIWOCH segít a fiatalok, gyermekek, nők, családok és közösségek igényeinek feltérképezésében, majd a projektek kidolgozásában, végrehajtásában és értékelésében.
Hogy mi is az a CIWOCH-elképzelés? Egy olyan társadalom, amely maximálisan támogatja a maszáj nőket, fiatalokat és gyermekeket lehetőségeik kiaknázásában, úgy, hogy jogaikat, hagyományaikat tiszteletben tartják, elismerik, támogatják és megőrzik.
CIWOCH küldetése: a maszáj nők, fiatalok és gyermekek kulturális, egészségügyi, környezeti és oktatási fejlődésének előmozdítása az alapvető szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférésük és a gazdasági képesség erősítése érdekében.
Hogy miért van szükség egy ilyen szervezetre?
"A maszájok Kenya déli, illetve Tanzánia északi részén élnek, és jórészt nomád állattartással foglalkoznak" - meséli Esther Somoire egy interjúban. "A kormányok és a támogatók azt szeretnék, ha váltanánk, mert ehhez sok föld kell, ami nemzeti parki területeket is érint; azt sem szeretik, hogy útlevél nélkül járunk át a határon. A maszájok ellenállnak, de a szabad terület egyre fogy, a klímaváltozás miatt krónikusan száraz legelőkön pedig hullik az állatállomány. A törzsek politikai képviselete sincs megoldva. Szóval nem vagyunk könnyű helyzetben, de a nőknek és a gyerekeknek a legnehezebb, ők alárendeltek és kiszolgáltatottak. A szárazság miatt a férfiak egyre messzebbre viszik az állatokat, a nők és gyerekek ilyenkor tej és hús nélkül maradnak; napi húsz-harminc kilométert gyalogolnak a vízért is".
"A tradíciók egy része, például a közösségi összetartás szép és becsülendő, ugyanakkor bizonyos kulturális gyakorlatokról ez nem mondható el. Ilyen a gyerekmunka, a poligámia vagy az, hogy a lányokat tízévesen férjhez adják, miután átestek a rituális nemiszerv-csonkításon. Szervezetünk, a Centre for Indigenous Women and Children a kenyai-tanzániai határnál, Magadiban dolgozik. Többek között felvilágosítással, tanácsadással próbáljuk mérsékelni az említett szokásokból fakadó oktatási, egészségügyi és lelki problémákat".
FGM (Female genital mutilition - a női nemiszerv-csonkítás bevett angol rövidítése) hatása a nők életére
Esther Somoire szerint a lányok emiatt kiesnek az iskolából. Általában tízéves koruk előtt végzik el rajtuk a beavatkozást, onnantól nőnek számítanak. Gyorsan férjhez adják őket, de van, hogy enélkül is elkezdenek szexuális életet élni. Tíz- és tizenöt éves koruk között mindenesetre teherbe esnek, és vége a tanulásnak. A maszájoknál az FGM a felnőtté válás rítusa, másrészt úgy vélik, hogy csökkenti a nemi vágyat, és növeli a hűséget. Erre szolgál a korai házasság is: ha tízévesen léped át a férjed házának küszöbét, nagyjából biztos lehet benne, hogy szűzen kap meg. A körülmetélés az utóbbi időkben egyre gyakrabban részleges, de ez a lényegen nem változtat.
Az FGM-nek legalább három fokozata létezik a világban: a legenyhébb a csikló tetejét borító bőr lemetélése; a legdurvább a teljes csikló, a kisajkak és a nagyajkak kivágása, illetve a hüvely összevarrása, összetűzése. Az UNICEF 2016. évi statisztikai jelentése szerint a világon legalább 200 millió lány és nő esett át a női nemi szerve megcsonkításán, de a pontos szám továbbra is ismeretlen.
Esther Somoire szintén túlesett az FGM-en. A gyerekkoráról, arról, hogyan tudott mégis tanulni, ezt meséli: "Ezt részben a szerencsének, részben a konokságomnak köszönhetem. Amikor gyerek voltam, minden családból egy fiút és egy lányt iskolába kellett adni. Az egyik mostohabátyám mellett rám esett a választás, mert apám harmadik feleségének utolsó porontya voltam. Tizenhárom évesen, már túl az FGM-en, sorra jöttek a kérők. Az egyik tanárnak készült, ami nagy dolog felénk; ez a férfi ráadásul rögtön lefizette az előre járó öt tehenet meg az esküvő után esedékes bikát is - apám roppant elégedett volt. Mikor azonban jött az esküvő, én megszédültem, és azt kértem, hadd tanulhassak még, mielőtt feleségül ad, én is szeretnék tanár lenni. Nagyon mérges lett, én pedig az esküvő napján megszöktem, és az egyik középiskolai tanáromnál húztam meg magamat. Apám nem fizette a tandíjat, de a mentorom ezt átvállalta. A családom sokáig nem beszélt velem, anyámat apám megverte és elüldözte. A kérő meg folyton követelte, ami jár. Apám ki is tagadott, hogy szégyen vagyok a családra. Én mondtam neki, hogy megteszem, amit kíván, csak hadd végezzem el az iskolát; mert jogom van a tanuláshoz. Persze később megint kibújtam a dolog alól. Segítséggel és munka mellett elvégeztem a tanárképzőt, utána lett állásom. Amikor egy szárazság nyomán a háziállataink elhullottak, apám pedig stroke-ot kapott, én léptem a helyébe, és elkezdtem rendbe tenni a család ügyeit, amihez már pénzem is volt. Apám mostanra nagyjából megbékélt, de a kérőm nem várt meg. Hozzámentem egy másik emberhez, aki elfogad".
