Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Európa gyilkos fekete felhője

Meglepő eredményt hozott azaz első elemzés, amelyik az uniós szénerőművek határokon átnyúló egészségügyi hatásait szedte csokorba. Azt már hírül adtuk, hogy miközben Magyarország foglalja el a második helyezést a légszennyezettség okozta közösségi halálozási dobogón, a 257 szénerőművet vizsgáló jelentésben a Mátrai Erőmű a 27. helyen szerepel a legszennyezőbbek listáján.  

Szénerőmű Dortmund közelében, Kép: WWF

Mindet be kell zárni?

A jelentés kimutatta, hogy minden egyes szénerőmű bezárása komoly előrelépést jelentene az egészségügy területén, nem csupán az erőművek környékén élőknek, hanem a szomszédos országok lakóinak egészségére nézve is.

- A jelentés hangsúlyozza a szénerőművek által okozott légszennyezés igen magas egészségügyi költségeit, amely lerombolja azt a tévhitet, hogy a szén egy olcsó energiaforrás. Egyetlen ország sem tudja egyedül megoldani a szénerőművek működéséből eredő légszennyezettség problémáját. Abban reménykedünk, hogy az Európai Unió és a tagállamok számításba veszik a jelentés következtetéseit, és lépéseket tesznek az egészségünkért, a tisztább levegőért” – mondta Anne Stauffer, a Health and Environment Alliance (HEAL) igazgatóhelyettese.

- A jelentés bebizonyítja, hogy a szénenergiától való teljes függetlenedés olyan ügy, amely egész Európát érinti, és mint ilyen, az Európai Unió egyik deklarált célja kell, hogy legyen - tette hozzá Imke Lübbeke, a WWF Európai Irodájának Éghajlatváltozás és Energia programjának vezetője.

- A dokumentumból kiderül, hogy minden egyes leállított, és bezárt szénerőmű komoly határokon átnyúló előnyökkel jár, mind az emberi egészség, mind az éghajlatvédelem, mind pedig az egészségügy finanszírozása területén - összegezte Wendel Trio, a Climate Action Network Europe igazgatója. Mint hozzátette - A Párizsi Megállapodás elfogadása óta az Európai Unió vezetőinek még nagyobb felelőssége, hogy jelentősen fokozzák a szénerőművek bezárására irányuló törekvéseiket, és minél gyorsabban álljanak át a megújuló energiaforrásokra.-

Health and Environment Alliance
A HEAL egy vezető európai nonprofit szervezet, amely a környezetvédelem egészségügyi hatásaival foglalkozik. Azt vizsgálják, hogy a szakmapolitikai változások hogyan segítik megőrizni az emberi egészséget. Több mint 70 tagszervezete között egészségügyi szakértők, nonprofit egészségügyi biztosítók, és környezetvédelmi szakértők találhatók. Azon dolgoznak, hogy független szakértelemmel és az egészségügyi szakértői közösségtől származó bizonyítékokkal segítsék a döntéshozói folyamatokat.

Egészségügyi szakértők is alátámasztják a jelentés tartalmát

- A légszennyezés milliók haláláért felelős világszerte. Az éghajlatváltozás miatt emelkedő hőmérséklet csak súlyosbítani fogja a problémát. A jó hír, ha csökkentjük a fosszilis tüzelőanyagok használatát – a szénenergiából eredő káros kibocsátásokat is beleértve -, az sokat javít a levegő minőségén, és az éghajlatváltozás hatásainak mérséklését is segíti, így védve egészségünket a század legnagyobb közegészségügyi veszélyétől - mondta Dr. Roberto Bertollini, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezető kutatója és Európai Uniós képviselője.

- A szénenergia külső gazdasági hatásaijóval magasabbak, mint bármely másik energiaforrás esetén. A szénenergia üvegházhatású gáz kibocsátásának csökkentése részben az így elmaradó – jelenleg magas - egészségügyi költségek miatt térülne meg - közölte Paul Wilkinson a Londoni Higiéniai és Trópusi Orvostudományi Intézet professzora.

WWF
Küldetése egy olyan jövő építése, amelyben az ember és a természet harmóniában élhet egymással. Legfőbb feladataik a biológiai sokféleség megőrzése, a környezeti szennyezések csökkentése és a megújuló energiaforrások fenntartható használatának elősegítése. A WWF Magyarország 25 éve dolgozik a hazai természeti értékek védelméért, és az Éghajlatváltozás és Energia Program az egyik meghatározó pillére a hazai munkának.

- Ez a jelentés további információkat szolgáltat arról, milyen komoly egészségügyi károkat okoz a szénenergia, és rámutat arra, hogy komolyan foglalkozzunk a szénerőművek hatásaival. Minden egyes erőmű káros kibocsátása jelentős egészségügyi károkat és súlyos kórházi számlákat eredményez. A szénkorszak lezárására van szükség - jelentette ki Dr. Michal Krzyzanowski, a WHO korábbi levegőminőségi szakértője, jelenleg a londoni King’s College Környezeti Kutatócsoportjának vendégprofesszora.

- Nemrégiben a média már felhívta a figyelmet a közlekedés okozta légszennyezésre, de a szénerőművek ügye legalább ennyire fontos. A dokumentum világossá teszi, hogy a szénerőművek jelentősen hozzájárulnak a légszennyezéshez. Ezen kívül, első alkalommal számszerűsíti a szénerőművek kibocsátásának határokon átnyúló egészségügyi hatásait és annak becsült költségeit. Ez egy újabb érv amellett, hogy elszakadjunk a szénenergiától - állapította meg Dr. Joachim Heinrich a müncheni munkahely-biztonsági és egészségvédelmi intézet és járóbeteg klinika orvosa.

FÜSTÖL A MÁTRA!
A Mátrai Erőmű Európa 27. legszennyezőbb szénerőműve, miközben a légúti szennyezés okozta halálesetek száma igen magas! A jelentés erre vonatkozó részét olvasd el itt!

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.