Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ez a könyv az örökkévalóságnak készült

A héten bemutatták A magyar nyelv nagyszótára hatodik kötetét, valamint online változatát. A magyar nyelvtudomány nagy adósságát törleszti a húsz kötetesre tervezett sorozat.

Más, illékonynak bizonyuló tudományos eredményekkel szemben A magyar nyelv nagyszótára az örökkévalóságnak készül - hangsúlyozta Lovász László, akadémia elnöke, aki úgy vélte: a nyelv megértése, használata és művelése a szótárral kezdődik, ezért hatalmas a munka, amelyet a szótár készítőinek el kell végezniük.

Kép: nytud.mta.hu

"Törekedniük kell a teljességre, a tudományos szemlélet érvényesítésére, az értékmentésre és arra, hogy hiteles pillanatfelvétel készüljön a folyton változó nyelv állapotáról. Miközben tisztában vannak azzal is, hogy az élő nyelv tengerének minden cseppjét nem lehet megragadni, sem nyomtatott, sem digitális formában nem lehet teljesen megőrizni"  - fogalmazott Lovász László, aki emlékeztetett arra is: a Magyar Tudományos Akadémiát eredetileg a magyar nyelv művelésére alapították.

A hatodik kötettel a sorozat oldalszáma hétezerre, az összes szócikk száma több mint 15 ezerre nőtt, utóbbiak összesen csaknem 50 ezer jelentésegységet tartalmaznak, 170 ezer példamondattal illusztrálva. A szótári címszavakat több mint 60 lektor ellenőrzi a tudomány legkülönfélébb területeiről.

"Egyszerű kutakodásnál nekem mint szürke, mezei felhasználónak, egyetlen szempontom lehet. Akkor fogom a nagyszótárt használni, ha informatívabb, mint a Google-keresés" - fogalmazott Péterfy Gergely író, aki szerint a nagyszótár az alapossággal, a tudomány humanizmusával és bölcsességével nyer az online keresőkkel szemben.

 A szótárról...
"A nagyszótár szócikke maga is irodalom. Kiterjesztett katalógusirodalom, amely úgy válogatja össze az idézeteket, hogy azok a puszta összességüknél lényegesen tágabb jelentést nyernek. Egymásra mutatnak, ironikusan, játékosan felülírják egymást. És nem utolsó sorban, a szócikk állást foglal olyan esztétikai, világnézeti, végső soron politikai vitákban, amelyek a mai létezésünket meghatározzák"

A nagyszótárak olyan egynyelvű, általános értelmező szótárak, amelyek történelmi távlattal rendelkeznek, mindig korpusz alapján dolgoznak - vagyis konkrét szövegeket gyűjtenek össze alapanyagként, és ezek adatainak elemzésével készítenek szócikkeket -, valamint számos rétegnyelvből válogatnak a szépirodalomtól a köznyelven keresztül a szlengig - mutatott rá Ittzés Nóra, a sorozat főszerkesztője.

A szótár cikkei egyebek mellett nyelvtani információkat, lexikai minősítést, gyakorisági mutatót, valamint az adott címszó hangalaki és grammatikai alakváltozatait is tartalmazzák. A kötet foglalkozik a frazémákkal, vagyis állandósult szókapcsolatokkal, valamint új grammatikai elemzéseket is kínál, a korábbi kötetekhez képest pedig új szócikktípusként megjelent benne a bokrosítás.

Az eseményen bemutatták A magyar nyelv nagyszótára online változatát is. A nagyszotar.nytud.hu címen elérhető online szótár mind a hat eddigi nyomtatott kötet teljes anyagát tartalmazza, egységesen kereshető formátumban. Az online szótár használatát dinamikus súgó segíti, és a szócikkeken keresztül közvetlenül hozzá lehet férni a szótár alapjául szolgáló nyelvi adatbázisokhoz is.

Soha többé egyedül…
Titokzatos erejük van a sérült embereknek, képesek átalakítani a szívünket – fogalmazott Kozma Imre atya. Megjelent a Máltai Könyvek sorozatban Jean Vanier munkatársa, Marie-Hélène Mathieu, Soha többé egyedül című könyve.

 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.