Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ez a leggyakoribb rosszindulatú bőrdaganat

A basalioma (carcinoma basocellulare) Magyarországon a leggyakoribb rosszindulatú (malignus) bőrdaganat. Általában lassan növekvő, áttétet igen ritkán adó daganattípus, ezért részlegesen rosszindulatúnak (semimalignus) is nevezik.

A basalinoma a hámréteg legalsóbb sejtrétegének (bazális sejtsor) őssejtjeiből indul ki, innen ered a neve is. Leggyakrabban az ötven év feletti korosztály érintett, de előfordulhatnak fiatalkori megjelenések is, gyermekeken extrém ritka. A férfiak gyakrabban érintettek mint a nők. Sötétbőrűeken gyakorlatilag alig fordul elő.

A tumor leginkább a napfénynek tartósan kitett bőrterületeken, az arcon, a füleken, a kopasz fejbőrön, a mellkas illetve a hát felső részén alakul ki. De esetenként napfénytől védett bőrterületeken is létrejöhet. Általában az ép bőrön fejlődik ki, azaz nem előzi meg létrejöttét valamilyen úgynevezett "rákelőző" jóindulatú daganat.

Mindezekre magyarázatul szolgál, hogy a basalioma hajlamosító tényezői közül a legjelentősebb a tartós fényhatás daganatkeltő hatása. Főképp az UVB sugarak hatása jelentős. Ezen fényhatás a fehér bőrtípusúaknál fokozottabban érvényesül, ezért hajlamosító tényező azI-III. világos bőrtípusok valamelyikének megléte. A bőrszín genetikailag meghatározott, ezért egyes családokban gyakrabban fordulhat elő.

A basalioma kifejlődése irányába hat ezeken kívül valamely rákkeltő anyag jelenléte az egyén környezetében (pl. arzén az ivóvízben), a valamely okból meggyengült immunvédekezés, ionizáló sugárzás (pl. röntgenkezelés) a kórelőzményben. A röntgenkezelés basaliomakeltő hatása csak 25-35 év elteltével mutatkozik meg.

Idült fekélyek, hegek (pl. égési sérülés után visszamaradó) területén van esély több év után ezen daganattípus kialakulására.

A basalioma típusai

A basaliomának több klinikai formája létezik:

A noduláris típusra jellemző, hogy egy a bőrből kissé kiemelkedő, jellegzetesen gyöngyházfényű szegélyű, közepén eleinte fénylő, majd kifekélyesedő csomó jelenik meg. Felületén pörk képződik, amely időnként leesik, majd újraképződik, időközben a seb mérete lassan nő, a tumor fokozatosan terjed elroncsolva a környező szöveteket. Ez különösen szemkörnyéki elhelyezkedés esetén lehet veszélyes.

Létezik úgynevezett felületes basalioma forma is, amelyre jellemző, hogy egy szerre több van jelen belőle általában  a hát bőrén. Ilyenkor éles szélű, halványrózsaszínű foltokat látunk, ami a szélek felé terjed, szélein gyöngyházfényű, közepe néha kisebesedhet, majd hegesedhet.

A daganat "színes" formája (pigmentált basalioma) esetében egyenetlen, sötétszürke növedéket látunk. Fontos az elkülönítése a melanoma malignumtól. Ezeken kívül több ritka klinikai variáns különíthető el.

A basalioma kezelése, kilátásai

http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=6&menu=betegseg&news_id=1304&cim=Basalioma-(bazalsejtes-karcinoma)

                        


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.