Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ez a szűrés 20 %-kal csökkenti a prosztataráki halálokat

A PSA szűrés 20 %-kal csökkenti a halálesetek számát, állítja a világ legnagyobb prosztatarákról szóló tanulmánya.Stockholm, Svédország (2009. március 18.)

A prosztatarák-szűrés 20 %-kal csökkenti a halálesetek számát a Prosztatarák-szűrés Európai Random Vizsgálata (ERSPC – European Randomized Study of Screening for Prostate Cancer) szerint. Az ERSPC a világ legnagyobb prosztatatrák-szűréssel foglalkozó tanulmánya, amely első alkalommal szolgál meggyőző, független szakértők által hitelesített bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy milyen hatást gyakorol a szűrés a prosztatarákkal kapcsolatos halálozások arányára.

A kutatás a 90-es évek elején indult nyolc ország – Belgium, Franciaország, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Svájc és Svédország – részvételével. A vizsgált személyeket akár 12 évig is utánkövették. A résztvevők száma eredetileg 182.000 volt, ez később 162.000-re csökkentették. Az 55-69 éves férfiak összesen hét országból érkeztek. Csak olyanok vehettek részt a vizsgálatban, akik azelőtt még nem vettek részt rákszűrésen. A vizsgálat eredményeit az Európai Urológus Társaság (EAU) 24. éves kongresszusán (2009. március 18.), Stockholmban hozzák nyilvánosságra.

Az, hogy a kutatás kezdetén PSA markerek segítségével megvizsgálták az 55-69 éves férfiakat és rendszeres utánkövetést ajánlottak a számukra megnövelte a korai stádiumban felismert megbetegedések arányát. Ezáltal csökkent az áttétes megbetegedések miatt bekövetkezett halálesetek száma. A pontos adatok azt mutatták, hogy minden 1408 szűrővizsgálaton átesett férfiból 48-nál diagnosztizáltak rákot. Ezek kezelést kaptak és a kezelés segítségével a 48 betegből egy életét sikerült megmenteni.

Átlagosan minden negyedik évben végeztek szűrést a vizsgálati alanyoknál, és az utánkövetés átlag 9 évig tartott. A határérték PSA szint 3,0 ng/ml volt. Aki ennél magasabb értékkel rendelkezett, azt szövettani vizsgálatra küldték.

Fritz Schröder professzor, az ERSPC kutatás nemzetközi koordinátora szerint: „a vizsgálat azt mutatja, hogy a PSA szűrés 20 %-kal csökkenti a prosztatarák miatt bekövetkező halálozások számát. Ez fontos adat a PSA tesztek hatékonyságára vonatkozóan a döntéshozók számára.”

„Az ERSPC azonban még nem jutott végleges eredményre az életminőség és a költséghatékonyság tekintetében, ezeket pedig meg kell vizsgálni, mielőtt a nemzeti prosztata-szűrési stratégiákról döntés születik.”

A világon a prosztatarák a második leggyakrabban halált okozó rákos megbetegedés. Az ERSPC további kutatásai megerősítették, hogy diagnosztizált rákos megbetegedések 30 %-a nem agresszív jellegű, és lassan növekvő. Ez az „túldiagnosztizálás” valamennyi rákszűrés elkerülhetetlen velejárója.

A prosztatarák esetében a megfigyelés új módszere, az ún. aktív felügyelet fontos eszköze lehet a túlságosan korai műtéti kezelés elkerülésének.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.