Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ez az Év Madara 2018-ban

Több évtizednyi szünet után 1997-ben költött újra Magyarországon a vándorsólyom. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a 20 éves évfordulóra emlékezve szenteli 2018-at a világ leggyorsabb madarának. A HÍR TV-nek egy szakértő elmondta, hogy e szárnyas képes akár egy túzokot is elejteni.

A szédületes sebességéről széles körben ismert vándorsólyom az örvös galambnál termetesebb, erőteljes testalkatú, hegyes szárnyú ragadozó. Igazi világpolgár, a Föld szárazföldi területeinek jelentős részén fészkel vagy kóborlóként, vonulóként előfordul. A kontinensek közül egyedül az Antarktiszról hiányzik. Bárhol megtelepszik, ahol költésre alkalmas sziklafalat, közepes és nagy testű madárfajok fán épült fészkeit találja. Az egyik leggyakoribb településen fészkelő ragadozómadárként világszerte költ nagyvárosok belső kerületeinek felhőkarcolóin, magas épületein is.

Fotó: Majercsák Bertalan, Magyar Madár és Természetvédelmi Egyesület

Főként repülő madarakra vadászik, a verébnél kisebb énekesektől a libákon át akár a gémekig. Leggyakoribb zsákmányát varjú és a seregély méretű madarak teszik ki. A vándorsólyom a legtöbb sólyomféléhez hasonlóan a nyílt légtérben vadászik. Prédáját rendszerint a magasból indított, erőteljes szárnycsapásokkal gyorsított, akár a 320 km/h-s sebességet is elérő támadással kapja el vagy rúgja meg úgy, hogy az sérülten a földre zuhan. A HÍR TV-nek egy szakértő elmondta, hogy képes akár egy túzokot is elejteni. Testhossza 38-51, szárnyfesztávolság 89-113 cm.

Fotó: Rich Merry, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Óriási elterjedési területe miatt a faj pontos világállománya nehezen becsülhető, jelenleg mintegy 100 000 - 500 000 egyedre tehető, és világviszonylatban stabilnak tekinthető.

Itt a madáretetés ideje!
A havas téli hetek beköszöntével elérkezik a madáretetés szezonja. Különösen a kis testű énekesmadaraknak életmentő is lehet az emberektől kapott táplálék. Fontos, hogy aki etetésre adja a fejét, az felelősséggel, egész télen keresztül folytassa is. Ha ugyanis a kis szárnyasok odaszoknak, de elfelejtünk enni adni, képesek megfagyni!

Az elsősorban hegyvidéken élő faj hazai állománya a Kárpátokban fészkelő állomány perempopulációjának tekinthető. Nálunk valószínűleg a történelmi időkben sem fészkelt nagy számban. Kipusztulása előtt Magyarországon a faj utolsó ismert költése 1964-ben, a Bükk-hegység egyik sziklakibúvásos „kövén” volt. Ezt követően több mint három évtizeden át csak kóborló egyedeket sikerült megfigyelni az országban. Egészen 1997-ig kellett várni, amíg a megerősödő európai állomány terjeszkedése elérte hazánkat, és ismét megtelepedett a vándorsólyom Magyarországon. Azóta rendszeres fészkelő, állománya folyamatosan erősödik. További részleteket itt találsz! 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.