Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezek a leggyakoribb daganatok első tünetei

Magyarországon a halálozási okok második helyén a daganatos megbetegedések állnak. Évente körülbelül 66 ezer új daganatos beteget fedeznek fel. A leggyakoribb daganat még mindig a tüdőrák.

Férfiaknál a prosztata-, és a fej-nyaki rákos betegségei, míg nőknél a vastag-, valamint az emlőrák száma mutat némi emelkedést.

A daganatos betegségeknél különösen fontos lenne a megelőzés, a szűrővizsgálatok elvégzése és a korai diagnosztika, amiben sokat segítene, ha a betegek - ismerve a jellegzetes panaszokat -a tünetek jelentkezése esetén azonnal orvoshoz fordulnának. Talán akkor hazánkban a rák nem követelne évente 33-34 ezer áldozatot.

A legtöbb ráktípus a korai stádiumban nem produkál jellegzetes tüneteket, azonban felborítja szervezetünk egyensúlyát. A tünetek először nem biztos, hogy elég riasztóak, csak ha már elég sokáig nem múlnak el, akkor érdemes kivizsgáltatni magunkat. A következőkben olyan figyelmeztető korai és késő tüneteket mutatok be, amelyekkel az egyes daganatok jelentkezhetnek.

Bőrdaganatok

Ha a festékes anyajegyek színe és mérete megváltozik vagy 35 év felett új festékes folt jelennek meg, illetve nem gyógyuló sebek, fekélyek esetén keressünk fel egy szakorvost. Későbbi tünet lehet, amikor a bőrdaganat vérezni kezd, fekélyessé válik. Bővebben a bőrdaganatokról >>>

Mellrák

Korai tünet leggyakrabban önvizsgálat során felfedezett különálló, nem nyomás érzékeny, nem körülhatárolt, tömött vagy kifejezetten kemény tapintatú csomó. Ha azonban az emlő bőrén, vagy az emlőbimbó területén behúzottságot, illetve véres váladékozást észlelünk, az előrehaladott folyamatra utalhat. Ilyenkor a hónaljárokban megnagyobbodott nyirokcsomók lehetnek. Az emlő mérete is megváltozik: ödémássá, fájdalmassá válhat. Bővebben a mellrákról >>>

Fül-orr-gége daganatok

Egyik jellegzetes tünet az állandó vagy visszatérő rekedtség. A nyakon kemény tapintatú csomó jelenhet meg, illetve nyeléskor fülbe sugárzó fájdalom is lehet. Később, amikor a daganat növekszik, fulladásérzés lehet főként fekvő helyzetben, illetve a nyelés is nehezítetté válik. Gyakran csak a véres köpet miatt keresnek fel az egyének szakembert. Bővebben a dagatantípusról >>>

Hasnyálmirigy daganat

Az emésztőrendszer második leggyakoribb rosszindulatú daganata. Jelentős fogyással, gyengeségérzéssel, puffadással, zsírszéklet megjelenésével jár. A kezdeti bizonytalan hasi fájdalom, később erősödik, övszerűvé válik. Később sárgaság is kialakulhat. Bővebben a hasnyálmirigyrákról >>>

Heredaganatok

Napjainkban az egyik legsikeresebben gyógyítható rák. Eleinte a herében tapintható fájdalmatlan, tömött göb hívja fel a figyelmet, ami később fájdalmassá válik. Sok esetben a here megnagyobbodik, mivel a herezacskóban folyadék szaporodik fel. Ha a daganat hormont termel, a mellek megnagyobbodhatnak. A fájdalom gyakran a deréktájékon jelentkezik. Ha előre haladott a folyamat, a lágyékon tapintható nyirokcsomók jelennek meg. Bővebben a hererákról >>>

Hólyagdaganat

Nem túl gyakori ráktípus és csak későn ad jellegzetes tünetet. A véressé vált vizelettel, vesetájéki vagy hasi-, alhasi fájdalommal keressünk fel egy szakorvost. Gyakran az ismeretlen okból kialakult étvágytalanság, fogyás, vérszegénység hátterében is ez a rák állhat. Bővebben a hólyagrákról >>>

Májdaganat

A májban gyakrabban fordulnak elő más daganatok áttétei, mint elsődlegesek. A rosszindulatú májdaganatok gyakran lázzal, fogyással, májmegnagyobbodással, sárgasággal járnak. Nyomásérzékenység lehet a bordaív alatt, esetenként a tumor is tapinthatóvá válik. Bővebben a májrákról >>>

Méhnyakrák

Ez a ráktípus gyakrabban fordul elő azokban a nőkben, akik fiatal korban kezdték a nemi életet, akik gyakran váltogatják partnerüket, vagy többször szültek. Azonban sokáig nem okoz panaszt, ezért fontos hangsúlyozni a nőgyógyászati rákszűrés fontosságát a korai felismerésben. Előrehaladott stádiumban a daganat bővebb folyással vagy vérzéssel jelentkezik. Gyakori panasz a derék-, kismedencei fájdalom, illetve az alsó végtagok ödémája. Bővebben a méhnyakrákról >>>

Pajzsmirigydaganatok

A cikk folytatása: http://www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=11&menu=betegseg&news_id=2826&cim=A-leggyakoribb-daganatok-elso-tunetei#


Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.