Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezek az aranyér leghatékonyabb népi gyógymódjai

A népi gyógyászat számtalan praktikát és gyógynövényt ismer az aranyér kezelésére. A legfontosabb a magas rosttartalmú ételek fogyasztása, az étrend beállítása úgy, hogy a székelés könnyű és fájdalommentes legyen.

Segít, ha sok zöldséget és gyümölcsöt, magvakat, valamint teljes őrlésű gabonaféléket, például tönkölybúzakenyeret fogyasztunk. Flavonoidokban bővelkedik a földi szeder, a cseresznye, a fekete áfonya és a citrusfélék.

Ha a salátánkba egy-két evőkanál búzacsírát vagy lenmagot keverünk, az már önmagában elég lehet a megfelelő állagú és rendszeres széklethez.

Ügyeljünk arra, hogy elegendő folyadékot igyunk. A legjobb a tiszta vagy ásványvíz, legalább napi két és fél liternyi.

Keverhetünk gyógyhatású italt mandarin- vagy narancsléből, somkóróteával (sárga somkóróval) és citromlével elegyítve. Naponta két-három pohárral fogyasszunk az italból három héten át.

Készíthetünk süteményt a következőképpen: egy teáskanálnyi porrá őrölt ökörfarkkóró-gyökeret keverjünk össze egy tojássárgájával és egy teáskanál búzaliszttel, adjunk hozzá egy kis olíva olajat, majd süssük meg. Reggelente éhgyomorra fogyasszunk két héten keresztül.

Életmód

Gyakran már az is segít, főleg az ülő munkát végzőknél, ha rendszeresen sétálnak, sportolnak. Akinek hosszabb ideig kell ülnie vagy állnia, az tartson gyakrabban szünetet a munkájában, megváltoztatva a testhelyzetet. Érdemes megtanulni a székletürítést oly módon, hogy kerüljük az erőlködést.

Rendkívül fontos a végbélnyílás tisztán tartása. Minden székelés után célszerű langyos vagy hűvösebb vízzel lemosni a végbélnyílást, de kamillás vagy árnikás lemosást, illetve ülőfürdőt is alkalmazhatunk. A végbélnyílás tisztán tartásához használt hideg vagy langyos vízhez csekély ecetet is adhatunk, mivel fertőtlenít és csillapítja a viszketést.

Jó tudni, hogy a végbéltájék viszketését okozhatja a durva WC-papír, valamint kiválthatja Candida albicans vagy parazitafertőzés és élelmiszer-allergia. A viszketés kezdődő cukorbetegségnek ugyancsak jele lehet.

Sokan nem tudják, hogyan előzhetik meg a nagyobb súlyok emeléséből adódó állapotromlást aranyér esetén. Soha ne emeljünk lehajolva, egyenes lábbal! Mindig guggoljunk le, és a lábizmaink segítségével, a gerincet nem terhelve emeljük fel a súlyt. Nehezebb súly emelésekor vagy székeléskor ne tartsuk vissza a levegőt, mert ezzel is növeljük a nyomást a hasüregben. A legjobb persze az, ha nem emel vagy cipel súlyos terhet az, aki aranyérrel küszködik.

Gyógynövények

Belsőleg hat a következő keverék: benedekfű, gyermekláncfűgyökér, bengekéreg, ezerjófű, papsajtlevél, rebarbaragyökér, gyújtoványfű, cickafarkfű és füstikefű - mindegyik azonos mennyiségben. Egyszerűbb elkészíteni Giovannini keverékét, amelyben cickafarkfű, pásztortáskafű, pemetefű, feketenadálytő-gyökér és vérontó-gyökér található, ugyancsak mindegyik növényből azonos mennyiség.

Fekete nadálytőből (40%), cickafarkfűből (30%), aprócsalánból (20%) és salátaboglárkából (10%) szintén készíthetünk aranyér elleni, belsőleg ható teát. Egész napon át kis adagokban kell iszogatni. A kúra 20-30 napig tart.

Lemosások, fürdők

Ülőfürdők alkalmazásánál alapelv, hogy forró fürdőt csak akkor vegyünk, ha az aranyeres csomók nem véreznek, illetve ha a beteg gyenge. Viszont hideg ülőfürdőre van szükség erősen gyulladt csomóknál, és akkor, ha a beteg erősnek érzi magát.

Összehúzó és fertőtlenítő hatású fürdőt készíthetünk apróra tört tölgyfakéregből. Két-három evőkanálnyit tegyünk egy liter hideg vízbe, lassan főzzük fel, és öt perc múlva szűrjük át a főzetet. Hagyjuk hűlni 40 celsius hőmérsékletűre, és keverjük az ülőfürdőhöz. A kúrát naponta 10-20 percig végezzük.

Elsősorban fájdalmas aranyér kezelésére jó a kamillafürdő, amely gyulladásgátló és keringésjavító hatású. Egymaréknyi kamillavirágot főzzünk fel 2 liter vízben, hagyjuk állni 15 percig, szűrés után öntsük a langyos ülőfürdőhöz.

Ugyancsak ülőfürdőhöz használható keverék receptje (mindegyik növényből azonos mennyiséget véve): tölgyfakéreg, fűzfakéreg, gyújtoványfű, diólevél, papsajtlevél, zsályalevél, libapimpó, vadgesztenyelevél, zsurlófű és kamillavirág.

Kenőcs

A körömvirágkenőcs jól használható akkor, ha külső aranyérről van szó. Csillapítja a fájdalmat és a viszketést, javítja a vérellátást.

Ugyancsak előnyös lehet az orbáncfűből készült kenőcs, amely mérsékli a fájdalmat, és segíti a duzzadt szövet összehúzódását is.

Táplálékkiegészítők

Elsősorban olyan készítmények jönnek szóba, amelyek erősítik a vénák falát, és csökkentik a bőrnek a gyógyulás közben fellépő irritációját. A C-vitamin flavonoidokkal együtt szedve erősíti az érfalakat. A cink gyorsítja a sebgyógyulást.

Ha az étrendünk nem tartalmaz elég rostot, érdemes megfontolni az útifűmag vagy a lenmag bevitelét. Mindkettő megkönnyíti a székletürítést, de csak akkor, ha sok folyadékot iszunk. Jól alkalmazható a lenmagolaj is.

A vastagbélrák megelőzése és a megfelelő véralvadás szempontjából fontos a kalcium és a magnézium szedése, lehetőleg szerves kötésű, vagyis kelát formában (a kalcium és a magnézium ideális aránya 2:1-hez). Az E-vitamin ugyancsak segíti a véralvadást és a sebgyógyulást. A B-komplex vitamin részint az emésztést javítja, részint pedig a végbéltájon is csökkenti a feszültséget. Különösen vérző aranyérnél előnyös a K-vitamin bevitelének növelése. Jó forrása a lucerna, a tengeri hínár és alga, továbbá valamennyi zöld levelű zöldség, illetve az ezekből előállított táplálék kiegészítők.

A lapunkban megjelent egészségügyi cikkek tájékoztató jellegűek, azok nem helyettesítik a szakorvossal való konzultációt.

Kürti Gábor


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.