Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezeket a betegségeket okozhatja a húsfogyasztás!

Cukorbetegség, ízületi gyulladás, elhízás: csak néhány azok közül a betegségek közül, melyeket elősegíthet a húsfogyasztás.

A vegetáriánus étrend mellett többféle okból szoktak dönteni: a választás oka lehet akár vallási, akár ökológiai, de sokan az egészségügyi szempontokat mérlegelve lesznek elkötelezett hívei. Vegetáriánus körökben ugyanis a húsevéssel kapcsolatos egyik nyomós érvként az egyes betegségek hátterében álló húsfogyasztást szokták emlegetni, s hangsúlyozzák, hogy a húsféleségek bizony számos betegség kockázati tényezői lehetnek.

De melyek is ezek a betegségek?

1. Elhízás

Az elhízást a telített zsírsavak okozzák, s a túlsúly számos egészségügyi problémát generálhat. A vegetáriánusok körében nem olyan mértékű ez a probléma,mint a húsfogyasztóknál.  Egy táplálkozástudományi folyóiratban megjelent tanulmány szerint (Nutrition Reviews)például, a vegetáriánusok körében akár 20 százalékkal is alacsonyabb lehet a testsúly.

2. Szív- és érrendszeri betegségek

A vegetáriánusoknál jóval ritkábban fordul elő, mert náluk a vér összkoleszterin szintje alacsonyabb, míg a húst fogyasztóknál túlzott mértékű lehet a koleszterin és a telített zsiradék bevitele, továbbá alacsony a rostfogyasztás.

3. Cukorbetegség

A húst fogyasztók körében szintén magasabb az ún. II. típusú diabétesz. Ennek hátterében szintén a telített zsírsavak fokozott bevitele áll.

4. Magas vérnyomás

Ennek okai közt elsősorban az elhízás illetve a húsfogyasztókra jellemző magas sóbevitel szerepel.

 5. Daganatos megbetegedések

Az emlőrák kialakulásának hátterében gyakran az elhízás áll, míg például a vastagbélrákkal küszködők esetében megfigyelhető a nem megfelelő rostbevitel illetve elégtelen karotinoid fogyasztás.

Emellett egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet a vörös húsok rákkeltő hatására is (főként a hasnyálmirigy rák esetében).

6. Ízületi gyulladás

A problémát az okozza, hogy a húsemésztés során keletkező húgysav lerakódik az ízületek és inak közé (köszvény), az izmok közé (reuma), vagy az idegeknél (isiász).

Egy érdekes adalék: a Manchester Egyetemen elvégzett étkezési szokásokat vizsgáló felmérés szerint, akár kétszeresére is növelheti az ízületi gyulladás kialakulásának kockázatát a mindennapi húsfogyasztás.

 7. Csontritkulás

A csontritkulással küszködők speciális étrendjében javasolják például a húsfogyasztás csökkentését, hiszen a húskészítmények az átlagosnál több foszfort tartalmazhatnak, mint kálciumot, melynek következtében a csontokból fokozottan szabadul fel a kálcium.

Forrás: http://health.uk.msn.com/healthencyclopaedia/features/article.aspx?cp-documentid=4204964

www.egeszseges-elet.hu/index.php?todo=infoview&tid=52 felhasználásával


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.