Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezért a két filmért izgulhatunk ma éjjel! Kapcsolj át!

A Duna vasárnap esti műsora már a gála előtt segít a díjátadóra hangolódni, 21 óra 5 perctől a 2017-es Oscar-jelölt Mindenki című rövidfilm kerül adásba. Utána 22 óra 30 perctől a Mephisto c. Oscar-díjas alkotás vezeti fel a 0 óra 50 perckor kezdődő Oscar-gálát.  

Idén is élőben közvetíti Oscar-gálát a közmédia. A műsor vasárnap éjszaka 0 óra 50 perckor kezdődik a Dunán. Éjjel 1 órakor kapcsoljuk Hollywoodot, egészen pontosan a Dolby Színház előtt leterített vörös szőnyeget, hiszen elkezdődik a jelöltek és a sztárok bevonulása.  A díjátadó-gáláról 2 óra 30 perckor élőben jelentkezik a Duna, és szoríthatunk a Mindenki (Sing) c. produkció sikeréért, amely idén bejutott a legjobb rövidfilm kategóriába.

A magyarok a Vörös teknős című animációs film révén is képviseltetik magukat Los Angelesben, amelynek a kifestését és a rajzok többségét a Kecskeméti Animációs Stúdióban végezték.

A vörös teknős
Az élet örök körforgását, valamint az ember és a természet egymásra utaltságát bemutató A vörös teknős a metakommunikáció eszközeivel dolgozik. Az egész estés animációs film erőssége a természetességében, az egyszerű, emberi érzelmek közvetítésében rejlik. Ettől válik igazán szerethetővé. Az Oscar-díjra jelölt, 80 perces film francia, japán és belga koprodukcióban készült. Nagy részét a kecskeméti rajzfilmstúdióban rajzolták, és a teljes színezése is itt készült. (mti)

Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója és Nagy Lajos rendező (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

A műsor szüneteiben a magyar stúdió jelentkezik. A műsorvezető Kraszkó Zita lesz, a szakértők pedig Szöllőskei Gábor szakújságíró és Dudás Viktor az MTVA munkatársa. A Duna vasárnap esti műsora már a gála előtt segít a díjátadóra hangolódni, 21 óra 5 perctől a 2017-es Oscar-jelölt Mindenki című rövidfilm kerül adásba. Utána 22 óra 30 perctől a Mephisto c. Oscar-díjas alkotás vezeti fel a 0 óra 50 perckor kezdődő Oscar-gálát.

Így lenne jó élni! Arany Medve díjas filmünk van!
Hatalmas sikert aratott Enyedi Ildikó filmje a a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon! A Testről és lélekről című alkotása, – amely egy különleges szerelmi történetet mesél el, – megkapta a legjobb filmek járó Arany Medve díjat, és emellett a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte.

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.