Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezzel a diétával 5 nap alatt 3 kilót fogyhatsz!

Hurkák a deréktájon? Vastagodó combok? Itt az idő, így ünnepek előtt, hogy formába hozd magad! Ez most egy ínycsiklandó, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag diéta! Próbáld ki!

1. nap

Reggeli: sonkás kenyér uborkával

Kenjünk 1 szelet teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérre 1 evőkanálnyi joghurtot, tegyünk rá 2 szelet gépsonkát és 10 dkg, karikákra szelt kígyóuborkát.

Ebéd: húsos tök ázsiai módra

10 dkg csirkemellfilét csíkokra vágunk, és forró olajban megpirítunk. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadunk 1 felaprított gyömbért, és egy kicsit együtt sütjük. Mindkettőt kivesszük, és a visszamaradt zsiradékban 20 dkg kockákra szelt tököt és 5 dkg cukorborsót pirítunk, beleöntünk 1/8 l húslevest (lehet kockából), és fedő alatt 5 percig pároljuk. Visszatesszük a húst, és kevergetés mellett 1 percig összeforraljuk. A végén beleöntünk 1 evőkanál szójaszószt, és ízlés szerint ízesítjük.

Vacsora: cukkinis patisszon

20 dkg patisszont és 15 dkg cukkinit megtisztítunk, kis kockákra vágunk, majd 1 teáskanál olajban 3 percig sütjük, és sózzuk, borsozzuk. Hozzáadunk 1 felkarikázott újhagymát, és leöntjük 1 evőkanál fehérborecet, 4 evőkanál húsleves, 1 teáskanál mustár, aprított kapor, só és bors keverékéből készített öntettel. 20 dkg patisszont és 15 dkg cukkinit megtisztítunk, kis kockákra vágunk, majd 1 teáskanál olajban 3 percig sütjük, és sózzuk, borsozzuk. Hozzáadunk 1 felkarikázott újhagymát, és leöntjük 1 evőkanál fehérborecet, 4 evőkanál húsleves, 1 teáskanál mustár, aprított kapor, só és bors keverékéből készített öntettel.

Tipp: mozgásötlet

1. nap: Az első sikeres nap után sétáljon fél órát estefelé!

2. nap

Reggeli: szilvás joghurt

15 dkg szilvát apróra vágunk, belekeverjük 1 pohár natúr joghurtba, és 2 evőkanál narancslével, egy kevés citromlével és 1 apróra darabolt dióval ízesítjük.

Ebéd: currys tök burgonyával

30 dkg tököt vékony szeletekre vágunk, 15 dkg burgonyát megtisztítunk, és hosszában félbevágunk. 1 újhagymát kis karikákra szelünk, 1 gyömbért pedig meghámozunk és apróra vágunk. A burgonyát, a hagymát és a gyömbért kevergetés mellett forró olajban 1 percig pároljuk, hozzáadunk 1 teáskanál currykrémet (ázsiai boltokban kapható), felöntjük 2 dl húslevessel, és fedő alatt 10 percig főzzük. Hozzáadjuk a tököt, és még 3-4 percig főzzük. Tejföllel, sóval, borssal ízesítjük.

Vacsora: paradicsomos cukkini feta sajttal

25 dkg cukkinit hosszában, vékonyan felszeletelünk, és sóval, 2 evőkanál fehérborecettel ízesítünk. 15 dkg kis kockákra vágott paradicsomhoz keverünk 1 karikákra szelt újhagymát. 5 dkg feta sajtot széttördelünk, a cukkinit lecsepegtetjük, majd a paradicsommal együtt tálra tesszük, és meglocsoljuk 1 teáskanál olajjal és kevés citromlével. Aprított kaporral, sóval, borssal ízesítjük.

Tipp: mozgásötlet

2. nap: A második nap végén biciklizzen 20 percet!

3. nap

Reggeli: barackos túró

Összekeverünk 15 dkg sovány túrót, 1 evőkanál natúr joghurtot és 2 evőkanál narancslét, majd hozzáadunk 15 dkg kockákra szelt őszibarackot. 1 teáskanál aprított dióval ízesítjük.

Ebéd: patisszon zöldfűszeres mártogatóssal

30 dkg patisszont és 15 dkg cukkinit megtisztítunk, és negyedbe vágunk. A cukkinit forró olajban megsütjük, hozzáadjuk a patiszszont és 1 gerezd felaprított fokhagymát, sóval, borssal ízesítjük, majd 1 dl húsleves hozzáadásával fedő alatt 5 percig pároljuk. 1 pohár natúr joghurtot összekeverünk 1 evőkanál aprított petrezselyemmel és 1-2 teáskanál reszelt tormával, és ebbe mártogatjuk a zöldségeket.

Vacsora: marinált cukkini

30 dkg szeletelt cukkinit forró olajban 5 percig párolunk, hozzáadunk 1 felkockázott hagymát, sózzuk, borsozzuk, és együtt pároljuk, végül 5 dkg gombát is hozzáadunk. Beleöntünk 2 evőkanál balzsamecetet és 1 evőkanál húslevest, néhány szem olívabogyóval és friss bazsalikommal ízesítjük. 3 szelet sovány sonkát helyezünk rá díszítésként.

Tipp: mozgásötlet

3. nap: Ezen a napon tudja le a mozgást 20 perc úszással.

4. nap

Reggeli: joghurtos alma

1 felkockázott almát összekeverünk 5 evőkanál teljes kiőrlésű gabonapehellyel, majd leöntjük egy pohár natúrt joghurttal és 1 evőkanál narancslével.

Ebéd: chilis tökleves

1 fej apró kockákra vágott hagymát és 1 felaprított chilipaprikát forró olajban megfuttatunk, hozzáadunk 50 dkg felkockázott tököt, és puhára pároljuk. Fűszerezés után hozzáadunk fél liter húslevest, és 10 percig főzzük. A levest pürésítjük, 1 evőkanál tejföllel és aprított snidlinggel ízesítjük.

Vacsora: lazacos patisszon

30 dkg megtisztított és negyedbe vágott patisszont és 1 gerezd felaprított fokhagymát forró olajban megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, felöntjük 1 dl húslevessel, és fedő alatt 5 percig főzzük. Amikor kihűlt, 1-1 evőkanál citromlével és apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük, és 1 szelet füstölt lazaccal és kétszersülttel fogyasztjuk.

Tipp: mozgásötlet

4. nap: Elfáradt? Néhány nyújtó és lazító gyakorlattól felfrissülhet!

5. nap

Reggeli: narancssaláta

1 narancsot gerezdekre szedünk, karikákra vágott banánnal összekeverjük és 1 evőkanál citromlével ízesítjük. Megszórhatjuk mazsolával.

Ebéd: cukkini sertéssülttel

6 vékony szelet sertésfilét sózunk, borsozunk, majd hármat megszórunk 2 evőkanál reszelt parmezán sajttal és néhány friss bazsalikomlevéllel. Nyársra húzzuk a húsokat, és felkarikázott cukkinivel 1 teáskanál olajban 5 perc alatt megsütjük.

Vacsora: paradicsomos töksaláta

15-15 dkg felkockázott patiszszont és cukkinit forró olajban megsütünk, sózzuk, borsozzuk, majd kivesszük a serpenyőből. Hozzáadunk 1-1 felkarikázott vöröshagymát és paradicsomot, és a zöldséget leöntjük 5 evőkanál húsleves, 1 evőkanál citromlé, 1-1 teáskanál mustár és aprított petrezselyem keverékével. Hozzáadunk 2 szelet csíkokra vágott gépsonkát, és egy szelet pirítóssal fogyasztjuk.

Tipp: mozgásötlet

5. nap: Ünnepelje meg a diéta utolsó napját 15 perc kocogással!

Forrás: www.ujszo.com

A lapunkban megjelent egészségügyi cikkek tájékoztató jellegűek, azok nem helyettesítik a szakorvossal való konzultációt.


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.