Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezzel a zöldséggel gyorsan, egészségesen fogyhat!

Jó hír az erős ételek kedvelőinek: úgy tűnik, a kapszaicin, a paprika és a bors csípősségéért felelős anyag gátolja a zsírképződést - legalább is tajvani kutatók szerint.

A kapszaicin a szakemberek szerint ugyanis a fejlődő zsírsejteket önmegsemmisítésre késztetheti. Azért nem érdemes a vacsorát csípős borsmártásba áztatni. A tajvani kutatócsoport ugyanis a kapszaicin zsírsejtekre kifejtett hatását még csak laboratóriumi körülmények között tesztelte.

A vizsgálatot Gow-Chin Jen, a Taivani Nemzeti Chung Hsing Egyetem élelmiszertudományi és biotechnológiai tanszékének professzora vezette. A hangsúlyt a fejlődés kezdeti szakaszában lévő zsírsejtekre, az ún. pre-adipocytákra helyezték. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a kapszaicin milyen hatást fejt ki ezekre a sejtekre.

Először egy kapszaicin kivonatott állítottak elő, laboratóriumi körülmények között. Majd nyolc napon keresztül, naponta friss kapszaicin kivonattal kezeltek egérből származó pre-adipocytákat. A Journal of Agricultural and Food Chemistry folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kapszaicinnek kitett pre-adipocyták elhaltak még azelőtt, hogy zsírsejtekké váltak volna.

Fogyni szeretne? A kutatók egyelőre nem ajánlják diétás tanácsként a legfissebb eredményeket. A súlyvesztés alapelve egyszerű- égessen több kalóriát, mint amennyit fogyaszt- és nincs szükség erős borsra vagy más egzotikus összetevőre. Sok ember számára a súlyvesztés minden, csak nem egyszerű. Ezért minden csípős trükk és pikáns javaslat alighanem erős érdeklődésre számíthat!

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.