Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Faház a panel tetején

A hagyományos szlovák népi építészet egyedi stílusának állít emléket, ugyanakkor a társadalmi, kulturális változások kontrasztjaira is rá kívánja irányítani a figyelmet az alkotó azzal a három liptói faházzal, amelyet Kassán, a Dargovi hősök lakótelep egyik 12 emeletes panelházának tetején állítottak fel szimbolikus tiszteletadásként.

Liptói faházak egy 12 emeletes panelházon Kassán - Kép: MTI

A faházak a Népi Építészet Emlékműve (PLA) nevet viselő projekt keretében kerültek a kassai bérház tetejére. A projekt ötletgazdája és megvalósítója Tomás Dzadon, egy harmincas évei elején járó, főként térbeli installációkkal foglalkozó szlovák képzőművész, aki szerint a faházak városi környezetbe helyezésének ötlete jó néhány évvel ezelőttre nyúlik vissza.

"A vízió 2006-ban született és eredetileg szülővárosomban, Poprádon szerettem volna kivitelezni" - emlékezik honlapján a fiatal művész, aki szerint az alkotás az "elveszített ártatlanságot" szimbolizáló hagyományos építészet és saját gyermekkora valós keretei, a szocialista építészet panelházai közti kontrasztot kívánja érzékeltetni.

A projekt keretében három eredeti, természetes környezetében álló liptói, illetve árvai faházat szereltek szét, szállítottak el és szereltek össze ismét Kassán. "Szinte hihetetlen volt számomra, hogy a kassai toronyház 48 bérlőjéből 34 azonnal támogatta az ötletet a fennálló kockázatok ellenére is, ezeket az embereket hősöknek tekintem" - emlékezett Tomás Dzadon, hozzátéve: az az érzése, hogy a projekttel később azokat is sikerült meggyőzni, akik eleinte ellenezték azt.

A darabokra szedett három faházat darukkal emelték a 12 emeletes toronyház tetejére és helyben szerelték össze. A helyszín kontrasztjában sajátos képi világot nyújtó térinstallációt acél tartószerkezettel rögzítették a tetőre, annak teljes súlya eléri a negyven tonnát. A faházak a projekt kivitelezői szerint 2015 őszéig maradnak ezen a helyszínen.

Hány lakásra futná a lottóötösből?
A közel 3,1 milliárd Forintos lottó főnyeremény hihetetlenül sok pénz, mégsem elég a Duna House három legdrágábban kínált ingatlanjára. Vagy csak erős alkuval.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.