Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fázni tudni kell!

Most, január végén, hogy beköszöntött a zord tél, ideje elgondolkodnunk azon, hogy fázni tudni kell.

 Én például a plusz nyolc fokban is kiválóan tudtam, de azért vagy éppen ezért van min elgondolkodni. Manapság már a meteorológusok is figyelmeztetnek, hogy hiába mérnek vonzó hőmérsékletet, ha egyszer, fúj a szél vagy esik valami, akkor a hőérzetünk becsap bennünket, vagyis a valóságosnál hidegebbet jelez. A hőérzetünket azonban más is befolyásolja. Tudománytalanul, de plasztikusan mondhatni: az ember saját központi fűtése.

Ez pedig azon múlik, ki, mennyire van kipárnázva. Jelent ez elsősorban mind közönséges zsírréteget, amelyet normál körülmények között még a soványak is magukra vonnak úgy november táján. Ez vagy tudatosan történik, vagy akár a delikvens akarata ellenére kitörő étvágy formájában. Védő-melegítő szervünk a bőrünk is. (Ki gondolná?) Az egészséges, jó vérellátású bőr alatt kevésbé fázunk. Lehet valaki akármilyen jó bőr, ha szőke, kékszemű, sápadt alkat, bizony jobban fázik, mint a kreolok.

   Fázunk akkor is, ha lusták vagyunk öltözni, vetkőzni. Vagyis szeretünk egy szál pólóra - kinn a derék meg a has -, legfeljebb egy jó pulcsira télikabátot vetni - aztán kész. Azt a szélsőséges tinédzsermániát már nem is említem, hogy szerintük nem ember az, aki begombolkozik. Bizony, a hideg és a divat legmegfelelőbb ellenszere a réteges öltözködés. Ne átalljunk a kistrikóra-kombinéra még egy trikót, fölé pulóvert meg egy könnyen levehető kardigánt venni, a nadrág alá harisnyát, harisnyanadrágot, a kellően nagy cipőbe-csizmába még zoknit is húzni, majd fűtött helyre érkezve a legtöbbtől szépen, komótosan megszabadulni. Az alattomos hideg sunyin támad a fő-erek mentén: ezért eléggé hosszú kesztyű, sapka, sál - és mehetünk is cseresznyét szedni.

    A legjobban az tud fázni, aki megizzad. Ennek az a legegyszerűbb módja, ha sok műanyagot szed magára az ember és nincs egyetlen hő- és páraelvezető réteg se rajta. Életveszély. A probléma könnyen - bár nem olcsón - megoldható, miután a textilipar igazán gondoskodik rólunk - csak oda kell figyelni. Ünnepi alkalom és a megfelelően lenge öltözék esetén javaslat: nercbunda és előfűtött kocsi a garázsból. De váltócipőre még ekkor is szükség lehet. Enélkül marad az öltözés-vetkőzés, szatyorba csomagolás és ruhatári elhelyezés kissé bonyolult koreográfiája. Vagy a fakírképzés az orosz jegesfürdőzőknél.


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.