Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fekete körmök, lila szemek

Mintha csak az elmúlás gondolata érintette volna meg a divatkreátorok lelkét: az idei őszi sminkkollekciók a sötét, bús színek köré épülnek.

A fekete körömlakkról leginkábba punkok, rockerek és a boszorkányok juthatnak az eszünkbe, ám most itt az ideje, hogy elfelejtsük előítéleteinket. A kifogástalanul elegáns Kate Beckinsale és a cicás Carmen Electra már megbarátkoztak a fekete körmökkel. A trendszakértők szerint hűvös eleganciát sugalló, ugyanakkor egy kissé polgárpukkasztó viselet, rövid, kerekre reszelt körmökhöz illik. Leginkább alkalmi viselethez, azon belül is fekete koktélruhához vagy estélyihez javasolják (szerintem kerti- vagy földmunkákhoz sem utolsó!). Aki mindennek ellenére ódzkodik a fekete lakktól, válasszon helyette sötétbordó, burgundi vagy szeder árnyalatot.

Ábrándos, lila tekintet

A szezon új divatszíne, a lila nemcsak a ruhadarabokról, kiegészítőkről, bizsukról köszön vissza, hanem a sminkkollekciók meghatározó árnyalata is. A feketébe hajló sötétlila kiemeli a világos szemszíneket, míg az élénkebb, püspöklila árnyalatok a barna szemet élénkítik. Idén ősszel az igazán merész, drámai, ezidáig alkalmi sminkként definiált szemkifestés immár a nappali megjelenésben is megengedett. Hangsúlyozzák bátran a szemeket fekete tussal, dúsító szempillaspirállal!

Éjkék-mélység

A sötétkék fátyolként eldolgozott szemhéjpúder hipnotikus pillantást kölcsönöz viselőjének. A belső szemzugtól a szempillák fölött ecsettel eldolgozott vonalat a középvonaltól külső szemzugig fekete szemceruzával átsatírozva tehetjük hangsúlyossá.

A hideg színárnyalatú szemhéjfestékekhez bátran tegyen fel sötét vagy élénk színárnyalatú rúzst! Ha szolidabb összhatásra vágyik, használjon átlátszó szájfényt vagy természetes árnyalatú rúzst.

Füstös szemek

Újra meg újra divatba jön a mágikus fekete. Az éjszaka királynője a fény és árnyék játékával hódít: ellenállhatatlanul titokzatos és túlvilági.

Első lépésben alapozzuk le a szemhéjat egy törtfehér vagy bézs matt színárnyalattal. A füstös hatást úgy érhetjük el, ha a szempillák vonalában fekete szemceruzával kontúrt húzunk, majd ezt a vonalat fekete vagy antracitszürke szemhéjpúderrel fölülsatírozzuk. Végül a szemhéjpúdert finom ecset segítségével puhán beledolgozzuk a világos alapszínbe.


Képek: Estée Lauder, Max Factor, Dior, M.A.C.


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.