Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ferenc pápának elege lett, kitette a tilos táblát

Ferenc pápa, aki már korábban is hangoztatta, hogy örökös panaszkodás helyett tevékeny és örömteli egyházat és hívőket szeretne maga körül látni, most kitette a látogatóknak a Panaszkodni tilos! táblát...

A katolikus egyházfő a vatikáni otthonaként kiválasztott Szent Márta-házban helyezte a feliratot saját lakosztályának bejárati ajtajára. Egy vendége fényképezte le a pápa engedélyével, és juttatta el a La Stampa olasz napilapnak.

A nagyméretű, piros betűs felirat az olaszországi hivatalokban és más intézmények falain gyakran látott tiltótáblákat idézi, amelyek általában a dohányzást, szemetelést vagy mást tiltanak jogszabályokat idézve és esetleges szankciókkal fenyegetve.

Ferenc pápa Kép: hiradó.hu

A panaszkodást tiltó tábla az 1. számú "egészség- és jólétvédő" törvényre hivatkozik. Hozzáteszi, hogy a tiltást megszegők "áldozatszindrómában" szenvednek, éppen ezért hangulatuk romlik és csökken a problémamegoldó képességük. Kétszeres szankció vár a tábla szerint azokra, akik a panaszkodási tilalmat gyerekek közelében szegik meg.

"Ahhoz, hogy jobbá váljunk, képességeinkre kell koncentrálni saját korlátaink helyett: hagyj fel tehát a panaszkodással, és tégy azért, hogy javíts az életeden!" - olvasható a táblán az apró betűs felirat, amelynek szerzője, Salvo Noe olasz pszichológus személyesen adta át Ferenc pápának a táblát június közepén egy vatikáni audiencián. Az önmegvalósításról és személyiségfejlesztésről írt utolsó könyvében Salvo Noe Ferenc pápát is idézte.

A pápa annyira megörült a táblának, hogy kiragasztotta vatikáni ajtajára.

Ferenc pápa megválasztása óta többször hangoztatta, hogy az evangélium üzenetét örömmel hirdető egyházat és hívőket szeretne maga körül látni. Az Evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításában az egyházfő azt írta, a keresztényeknek néha olyan az arcuk, mintha savanyúságot ettek volna ahelyett, hogy örülnének keresztény életüknek.

A La Stampa megjegyezte, hogy Ferenc pápa talán ezzel a táblával jelezte a közvéleménynek és a sajtónak is, hogy nem felel meg a valóságnak az utóbbi időben róla festett kép, amely szerint állandó problémák terhelik a Vatikánt és az egyházat. Ferenc pápa jókedve és iróniája nem múlt el.

Ferenc pápa: Ne szaporodjatok úgy, mint a nyulak!
Ferenc pápa szigorúan ragaszkodik az egyház fogamzásgátlást tiltó tanításához, ugyanakkor hétfőn kijelentette, hogy a katolikusoknak nem kell úgy szaporodniuk, mint “a nyulaknak”, és a “felelősségteljes gyermekvállalásra” kell hagyatkozniuk”.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.