Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fergeteges szórakozás a sukorói sportfesztiválon

Óriási érdeklődés kísérte a hétvégi T-Mobile Vízi Szabadidős Fesztivált, Sukorón. Több ezren látogattak el a rendezvényre és próbálták ki a legújabb vízi alkalmatosságokat, jónéhányan ültek be a sárkányhajó legénységének soraiba és pergő dobszó mellett eveztek.

Mintha az égiek is összefogtak volna: a hosszúra nyúlt esős, szeles napok után végre kisütött a nap szombaton, a T-Mobile Vízi Szabadidős Sportfesztivál résztvevőinek kedvéért.

Már a délelőtti órákban is óriási érdeklődés kísérte a pontgyűjtő versenyeket: vízre szálltak a családok, hogy a közeli nádasban megtalálják az eldugott tárgyakat, az eszkimó-indián versenyben pedig a gyerekek mérték össze erejüket, ügyességüket, kitartásukat és vízi jártasságukat. Sokan éltek a lehetőséggel, hogy kipróbálják a legújabb vízi járműveket, még a néha-néha feltámadó szél sem vette el a kedvüket azoknak, akik életükben először ültek csónakba, kenuba és ragadtak evezőlapátot.

Fergeteges taps és drukkolás kísérte a partról a kora délután startoló céges sárkányhajó versenyszám döntőjét, amelynek végén a tizenegy induló közül, a MOL csapata érdemelte ki a megtisztelő első címet.

A legkisebbek légvárakban játszhattak, míg szüleik éppen versenyeztek, a bátrabbak kipróbálhatták a falmászás technikáját, s ha minderre ráuntak, várta őket a Reki sátor kreatív sarka, ahol lerajzolhatták aznapi élményeiket, apró hajókat barkácsolhattak, színezhettek vagy éppen őket színezte az arcfestő.


Elkészült az Ország Kenulapátja is, amelynek felületét apró gyerek kezek csiszolták finomra. Mindannyiuk neve, valamint a pekingi olimpiára induló magyar kenuválogatott tagjainak aláírása is felkerül az evezőre, amelyet karácsonykor jótékony célra árvereznek el a rendezők. A pontgyűjtő játékok megérdemelt jutalmát, az ajándékokat 2655 résztvevő vehette át a feladatok teljesítése után. Egy remekül sikerült nap után az est Fergeteg partyval ért véget az idei nyár legnagyobb vízi szabadidő fesztiválján, Sukorón.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.