Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Festményt adnak dinnyéért, libáért - Jó csere, nem?

Rendkívüli kezdeményezést indít júliusban Magyarországon Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor. A tervek szerint három gazdával töltenek egy-hetet, és a német alkotó ezalatt egy-egy tájképet fest nekik a gazdaságukról. Cserébe arra kéri vendéglátóit, hogy meséljenek, illetve forgassanak egy kisfilmet a mindennapos munkájukról és életükről.

Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor idén nyáron és ősszel három gazdával tervez szorosabb együttműködést, akik Magyarország különböző pontjain és a mezőgazdaság más-más területein dolgoznak. Júliusban a magyar dinnye fővárosaként is ismert Medgyesegyháza közelében, a békési Nagykamaráson egy dinnyetermelőnél, illetve a Hajdú-Bihar megyei Körösszegapátiban egy libatenyésztő gazdasszonynál töltenek egy-egy hetet. A művész-kurátor páros választása nem véletlenül esett erre a két ágazatra. Igyekeztek olyan területekre koncentrálni, amelyek nemcsak szimbolikusak a hazai mezőgazdaság szempontjából, de sok kérdést is felvetnek. A libatenyésztőket az elmúlt években az állatvédőkkel kialakult állóháború, valamint a madárinfluenza viselte meg, a dinnyetermelőket pedig a kedvezőtlen piaci viszonyok és az időjárás teszik próbára. A harmadik gazdát még keresik, a tervek szerint ősszel egy másik országrészben és egy újabb ágazatban folytatódik a projekt.

Antje Schiffers berlini képzőművész Fotó: Erdődi Katalin

A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című kezdeményezés alapja tulajdonképpen egy csereüzlet: az egyhetes együttműködések alatt Antje Schiffers egy-egy olajfestményt fest vendéglátóinak, míg a gazdák rövid videókat készítenek magukról és a munkájukról. Az ezekből összevágott „gazdafilmek” a gazdák szemszögéből igyekeznek megragadni az elmúlt évek, évtizedek változásait: ki hogyan élte meg a rendszerváltást vagy az uniós csatlakozást, hogyan hatottak ezek a fordulatok a mindennapos munkájukra, életükre, milyen kihívásokat és lehetőségeket jelentettek?

Körösszegapáti kislibák Fotó: Erdődi Katalin

Az alkotók novemberben visszatérnek a gazdák falvaiba, és a helyi közösség számára „Gazdafilmek éjszakája” címmel filmpremiert tartanak. A három Magyarországon készült film mellett más országokban dolgozó gazdák filmjeiből is válogatnak, amelyeket Antje Schiffers 2000 óta készített több mint tíz európai és afrikai ország, így Hollandia, Wales, Anglia, Macedónia, Románia, Spanyolország, Svájc, Németország, Ausztria és Dél-Afrika gazdáival. A magyar filmeket és a festményeket 2018. januárjában a budapesti Ludwig Múzeumban a nemzetközi CAPP program eredményeit összefoglaló kiállításon is bemutatják.

Nagykamarási dinnyerakodás Fotó: Erdődi Katalin
Bűnbak képek – az egymásra mutogatás művészete
Bűnbak képek című kiállítás július elején a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban. A brit Gilbert & George művészpáros alkotásai az egymásra mutogatás mechanizmusára világítanak rá, megjelenítve a kortárs technologizált, multikulturális és sokhitű urbánus társadalom félelmeit és jellemvonásait is.

Antje Schiffers egy német faluban, Heiligendorfban nőtt fel, Erdődi Katalint pedig nagyszülei révén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamosangyaloshoz fűzik családi kötelékek, így a „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című kezdeményezés mindkettőjük személyes tapasztalataiból és élettörténetéből is táplálkozik.

Kortárs Művészeti Múzeum nemzetközi CAPP projektjének részeként valósul meg, amely a közösségi együttműködésen alapuló művészeti munkákat támogatja. A filmeket és a festményeket a közreműködő gazdák falvaiban, valamint jövő januárban Budapesten, a CAPP eredményeit összefoglaló kiállításon is bemutatják.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.