Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fiatalodjon éveket!

Míg az arcán megjelenő apró szarkalábak miatt aggódik, a legtöbb nő elfeledkezik a többi testrészéről, melyek a koráról árulkodnak.

Természetesen az arc bőrét továbbra is érdemes ráncmegelőző és rugalmasító krémekkel ápolni, ám a fogak színétől a haj fényéig az idő vasfoga mindenütt nyomot hagy - tetőtől talpig kell tehát a problémára fókuszálni. 

Az öregedés a szín és az állag változásaiban mutatkozik meg: a haj egykori fénye megfakul, a sima bőr érdessé válik stb. Ezért aztán minden területen szükségessé válik a megelőzés, regeneráció vagy legalábbis a kendőzés.

Válassza meg hát a fegyvernemet, és lendüljön ellentámadásba!  

A fogak  

Nem kell a koráról beszéljen - hófehér, vagy éppen hogy nem fehér árnyalatú fogsora megteszi Ön helyett. Az étkezési szokásai, a tea, kávé és dohányzás sárgává vagy szürkéssé változtathatják fogait. A fiatal fogsor ragyogó, tiszta kontúrokkal, lekerekített szélekkel. Az idős fogak elhasználtak, csorbák. Ráadásul a fogíny sorvadása következtében visszahúzódhat és úgy néz ki, mintha a fogak megnyúltak volna.  

Forgassa vissza az idő kerekét: a peroxid tartalmú fogfehérítők alaposan tisztítják a fogfelszínt és ragyogóbbá teszik a fogsort. Ha fogai csorbák, hozassa rendbe fogorvosával: néhány kis pótlás látványos változást jelent! A fogínysorvadás is kezelhető! Ha nem tud megszabadulni káros szenvedélyétől, legalább mosson napjában többször fogat fehérítő fogkrémmel - a drogériákban kaphatók speciálisan dohányosok részére vagy kávé- és tea foltok ellen!  

Nyak és dekoltázs

  

Nézzen az álla alá is! Akár az arc bőre, ez a terület is ki van téve a környezeti károsító hatások, a szél- a hőmérséklet-változás valamint a napsugárzás öregítő hatásának. Ha az arcbőrét megfelelően hidratálta, ránctalanító krémekkel ápolta, valószínűleg sokkal jobban néz ki, mint a nyak és a dekoltázs ráncokkal és foltokkal tarkított, száraz bőrfelszíne. Ez a kontraszt azt sugallja, hogy Ön idősebb, mint amilyennek az arca alapján gondolják.  

Forgassa vissza az idő kerekét: tekintse a nyakát és a dekoltázsát az arca "folytatásának" és eszerint ápolja - ugyanúgy, mint az arcbőrét! Minden nap használjon nappalra fényvédős, antoxidáns (E és C vitamintartalmú ) krémeket, éjszakára rugalmasító összetételűt. Heti két-három alkalommal finomszemcséjű bőrradírral távolítsa el az elhalt hámsejteket, élénkítse a vérkeringést, utána tegyen föl tápláló pakolást. A kozmetikus sokat javíthat a bőre megjelenésén mikrodermabrázióval, azaz a legfelső bőrréteg speciális eltávolításával.  

A haj  

A haj esetében egyből három roncsoló tényezővel kell szembenézni: az idővel, a vegyi anyagokkal valamint a környezeti károsító hatásokkal. Egy 25 évesnek is lehet 50 éves haja, és fordítva - attól függően, hogy mennyi ártó hatás éri. A haj öregedése egész sor tulajdonságot érint: szárazzá, töredezetté válik, elveszti a fényét, vékonnyá, tartás nélkülivé változik, színét veszti.  

Forgassa vissza az idő kerekét: fontos az elvesztett nedvesség pótlása - de ne a haj vizezésével próbálkozzon! A víz (különösen a meleg) ugyanis tovább szárítja a hajat! Minden hajmosás után használjon protein- vagy vitamintartalmú hajkondícionálót vagy pakolást, hogy haja visszanyerhesse rugalmasságát, fényét. Ha festi a haját, lehetőség szerint csak a lenövéseket fesse utána, mert a festék vegyszerei erősen igénybeveszik a hajszálakat. A kor előreheladtával finomítson hajszínén - ami jól mutatott ifjúkorában, az később túlzottan élénknek hat. Egy jó vágás is éveket fiatalít: válasszon mozgalmas, természetes esésű frizurát. Felejtse el a dauert, tupírozott, "belőtt" vagy túl szorosan összefogott fazont.  

A kezek

Naponta tortúrának tesszük ki őket: a szárító hatású szappanok éppúgy, mint az irodai papírok, magukba szívják a bőrt puhító olajokat. A körömszalonban használatos UV szárító pedig, akár a napsugárzás a kézfej barna foltjait szaporítja. Az idő előreheladtával a kezek csontosabbá, az erek láthatóbbá válnak a kollagéntermelés csökkenése következtében. Arra hajlamosaknál barna foltok jelennek meg és egyre körvonalazottabbá, sötétebbé válnak.  

Forgassa vissza az idő kerekét: mielőtt kilép az utcára, védje kezei bőrét fényvédő tartalmú krémmel (lehetőleg 30-as fényvédő faktorral). Rendszeresen radírozza, hogy a bőrfelszín megújuljon és naponta többször kenje be kézkrémmel. A barna foltok halványíthatók, de ha teljesen el akarja tűntetni - mondjuk egy bál vagy fogadás alkalmával - vigyen fel kézfejére a bőr színével megegyező vízálló alapozót.

FKM


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.