Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fókuszban a BÁTOR gyerekek!

Különleges gyereknapi adással jelentkezik szombat este a Fókusz Plusz: bemutatja a Bátor Tábort, aminek egyébként egész héten adományokat is gyűjtött, és az élő műsorban a felajánlások aktuális állására is fény derül majd!

A Fókusz Plusz a Híradó után bemutatja a Bátor Tábort, aminek munkatársai és több ezer önkéntese élményt, erőt, hitet adnak a daganatos és krónikus betegséggel küzdő gyermekeknek és családjaiknak, akik az orvosi kezelések mellett nevetni segítenek, átlendítenek a lehetetlenen. A Fókusz Pluszban megmutatják, hogyan dolgoznak az önkéntesek, és megszólalnak majd a szombati adásban azok az ismert zenészek is – Fluor Tomi, Ganxsta Zolee, Beck Zoli, Pásztor Anna, Felcser Máté –, akik saját félelmeik leküzdésével szintén segíteni akarnak a súlyos betegségben szenvedő gyerekeken.

A Bátor Tábor immáron 15 éve nyújt sorsfordító élményeket, erőt, eszközöket az élethez, a gyógyuláshoz. Minden programjuk ingyenes. A táborozók kötélpályán kalandozhatnak, kipróbálhatják a lovaglást, az evezést, a horgászatot, a kézműveskedést miközben barátokat és rengeteg sikerélményt szerezhetnek. Mindez növeli az önmagukba és a gyógyulásukba vetett hitüket. Míg 2001-ben 70 daganatos beteg gyermek vett részt a foglalkozásokon, addig idén már csaknem 1000 táborozót várnak a programokra.

Fura egy borbély!
Az tudtad, hogy Debrecenben egy Figaro nevű éneklő szőrtelenítő gyerekeket borotvált? És ez nem vicc!

A Bátor Tábor gyereknapi kampányához bárki csatlakozhat. Csak el kell küldeni sms-ben a 02-es kódot a 13600 telefonszámra, vagy felhívni és beütni a nyomógombok segítségével ugyanezt a számkombinációt (az sms és a hívás díja is bruttó 250 forint adományt jelent – egy telefonszámról több sms-adományt is lehet küldeni).  A Fókusz Plusz szombati adásában egyébként beszámolnak majd a gyűjtési akció éppen aktuális állásáról is.

Kedves Barátnőim, Barátaim, Olvasóim! Segítsetek mosolyt varázsolni a gyerekek arcára!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.