Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Freddie, a bölcs énekes

Fehérvári Gábor Alfrédnak mostanában egy egész kontinens figyeli minden rezdülését az Eurovíziós Dalverseny kapcsán. Freddie azonban a véget nem érő próbák és a nemzetközi interjúk mellett megmaradt annak az embernek, aki volt. Izgalmas dolgokat mesélt magáról.

Hétről hétre az ország legismertebb előadói adják egymásnak a stafétát a Class FM népszerű digitális műsorában. A Class Utasban ezúttal Fehérvári Gábor Alfréd ült az anyósülésre és többek között arról beszélt Garami Gábornak, hogy nem készült tudatosan zenei pályára.

„Elképesztően zeneszerető családban nőttem fel, de senki nem játszott hangszeren. Bevallom, soha nem gondoltam volna, hogy ez történik majd, bár 10 éves koromban az öcsémmel már úgy törölgettük a játékok alatt a polcokat, hogy Sade, Pink Floyd, Toto és Gary Moore szólt” – emlékezett vissza a zenész, aki már a főiskolai előadásokon is dalszövegeket írogatott.

Freddie Kép: sajtóanyag

„Akkor már ’’tábortűz kompatibilis’ módon reszeltem a gitárt, de éreztem, hogy valami nem stimmel, mert ennél fontosabb volt számomra a zene. Amikor a család elé álltam és elmondtam, hogy nem érdekel annyira a szálloda szak, természetesen agyvérzést kaptak, mert semmi perspektívát nem láttak a zenében” – magyarázta tapasztalatait Freddie, aki úgy véli, az ismertség nem változtatta meg.

„Én is ember vagyok és semmiben nem különbözöm másoktól. Nagyon örülök annak, hogy az emberek szeretik, amit csinálok, de ki vagyok én, hogy ezen a szereteten felbuzdulva megváltozzak? Számomra az a fontos, hogy a produktumom alapján ítéljenek meg” – jelentette ki az előadó, aki értékrendjét egyik kedvenc zenekarának sorai is nagyban meghatározzák. „Az egyetlen fájdalom, ha nem érzünk semmit - nagyon erős ez a U2-sor. Ha az embernek rossz kedve van, akkor tud dalszöveget írni, nem? Ki tudod írni, vagy ki tudod zenélni magadból azt a dolgot. Ha boldog vagy, akkor szintén meg tudod ezt tenni, de ha hagyod, hogy üres légy és csak vegetálsz, az a teljes megsemmisülés” – elmélkedett a zenész, akinek ifjúkori bölcsessége Garami Gábort is meglepte.

Freddie és Garami Gábor Kép: sajtóanyag

„Megdöbbentő, hogy ilyen fiatalon mennyire éretten látja a dolgokat. A népszerűséget is abszolút a helyén kezeli, és természetéből fakadóan arra törekszik, hogy ez ne is változzon meg. Élmény volt látni, hogy a kiemelkedő figyelem, a csillogás és a minden eddiginél nagyobb ismertség ellenére önmaga tudott maradni, és úgy gondolom, nagy eséllyel ez tényleg nem fog megváltozni” – magyarázta a rádiós, aki Freddie-t dalfelismerő játékkal is várta.

Milyen nyelveken beszél Freddie? Milyen a kapcsolata a háttércsapatával és hogy szerepelt Garami Gábor zenei tesztjén? Kiderül a Class Utas legújabb adásából, amely a leghallgatottabb rádió Facebook oldalán és a www.classfm.hu-n is elérhető.

Bródy János fantasztikus születésnapi koncertjéről olvastál már? Érdemes...

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.