Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Freddie nyert, de az ördög beleköpött A Dal döntőjébe!

Amikor az ember már ismeri mind a nyolc versenyben lévő dalt, és az előzetes ilyen-olyan népszerűségi szavazások jelzéseit, úgy gondolja, hogy nagy meglepetés a döntőben már nem érheti. Freddie meg is nyerte, ám az ördög is ott volt a dalverseny hajrájában, hogy legyen mégis izgalom.  

Körmök helyett esti nasit rágcsálva nézhettük a kanapén elfekve, amint Tatár Csilla földig érő gyönyörű selyemben megnyitja, majd később végigbotorkálja a műsort. A zsűri pirosat kapott, amiben leginkább Zséda pompázott.

A közönségszavazatos Mushu látványosan  nyitott, ám a „szende-különc-csajmágnes” karakterű zenészek bátor és ötletes produkcióját „csak” ígéretes bemutatkozásnak könyvelte el a zsűri.

Mushu

A Parno Graszt a mennybe ment, nem csak hófehér kollekciója miatt, hanem a lelkes kritikák is odajuttatták. Ennek ellenére csak Both Miklóstól kaptak szerény 4 pontot az utolsó előtti elszámolásnál.

Parno Graszt

Berkes Olivér most keményen és helyesen tartotta a mikrofont, Tóth Andi kieresztette, amennyire csak tudta, passzoltak is a bőrdzsekiben, de vattacukor dalukkal (és Andi hasonló frizurájával) most nem jutottak a csúcsra, sőt a legjobb négybe sem.

Tóth Andi - Berkes Olivér

Petruska (András) a mindenen nagyon meglepődő ember, megosztotta a zsűrit is. A Dal felfedezettje Zsédának nem adta meg a nagy pillanatot, s bár igazi rétegzenét játszó jelenség, Both  Miklós 10 pontjával és Frenreisz Károly adományával éppen csak becsorgott a négyes döntőbe.

Petruska

Oláh Gergő, a tehetséges, jó arc mindent bevetett. A háttérben nyíló virágok, a homokeső, az intenzív táncprodukció, és lelkesedés olyannyira erős előadást hozott össze, hogy a zsűri a második legmagasabb pontszámmal juttatta a közönség „karmai” közé. Pierrot azóta is értetlenül néz maga elé: Mi köze a cigányságnak a közel-keleti kultúrához ? - című kérdése ugyanis válaszolatlanul maradt.

Oláh Gergő

Freddie hatodikként jött, látott és ugyanabban a pólóban énekelt szélesre tárt karokkal, magabiztosan, miként a dal is a vérében szépen csörgedezett. Frenreisz Károly dicsérte a kiállását, félig csiszolt gyémántságát és popfejségét, így Zsédával együtt meg is tolták egy húszassal.  Félig már a címlapokon láthattuk a dobogó legmagasabb fokán, ám még két rivális követte.

Freddie, a győztes

Kállay-Saunders Band produkciójára a technika ördöge is kíváncsi volt, és olyan történt, ami még sosem a műsor pörgése óta. Az énekes fülébe  semmi sem úgy jött, ahogyan az kellett volna, és legalább egy hangnemben feljebb megtörtént az elcsúszás. Mindenki értetlenkedett, sajnálkozott és döbbent arcot vágott, de a zenészek kaptak egy második lehetőséget. Az ismétlés sem sikerült jobban, mert addigra már András is ráparázott, így aztán biztosak lehettünk, hogy fuccs a négybe jutásnak.

Kállay-Saunders Band

Még fel sem ocsúdtunk, de Vásáry André már borostásan, szemhéjtus nélkül, férfiasan és határozottan hatásosan el is énekelte a Why (Miért) című Eurovízió-gyanús dalát. Mintha csak az előző drámai eseményre kérdezett volna rá…Meglepetés, hogy bár Pierrot 10 pontosan kedvelte, a többi zsűritagtól nem kapott pontot, így nem is maradt versenyben.

Vásáry André

De a második hidegrázós, ám könnyes pillanat csak ezután következett. A legjobb négy közé Freddie, Oláh Gergő és Petruska mellé a zsűri eddigi érdemei elismerése mellett beszavazta a Kállay Saunders Band-at is.

Mindenki levegőt vett, a zsűri hátradőlt, a nép pedig döntött: Freddie és a Pioneer című dala képviseli Magyarországot május 10. és 14. között az Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban.

A Dal 2016-hoz kapcsolódó akusztikus verseny győztese, a ByTheWay, amely Free to Fly című dalával az online szavazatok 39 százalékát kapta. A győztes díja idén is egy akusztikus koncert a Petőfi Rádió sorozatában.

( MTI Fotók: Mohai Balázs)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.