Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fura tény a bőrrákról, amelyet feltétlenül tudnia kell!

A vezetők nem lélegezhetnek fel egy balesetmentes út után! Amerikai kutatók ugyanis arra jutottak, hogy azok az emberek, akik sok időt töltenek a kormány mögött, nagyobb eséllyel lesznek bőrrákosak.

A szakértők az autók oldalsó ablakát okolják, azok, akik ezt még le is húzzák, még nagyobb veszélynek vannak kitéve. Ugyanis az ablakokhoz olyan üveget használnak a gyárakban, amelyek ugyan blokkolják az UVB sugarakat (a leégést okozzák), de nem állnak ellen az UVA-nak.

A Saint Louise Egyetem kutatói közel ezer bőrrákos beteget vizsgáltak meg, és azt találták, hogy azoknál a férfiaknál, akik gyakran vezetnek, azokon a területeken terjedt el a rák, amely az előbb említett okok miatt ki vannak téve a káros sugárzásnak - a bal oldalukon.

Dr. Fosko és csapata most vizsgálja a pontosabb vezetési szokások és a rák közötti összefüggéseket, de az már biztos, hogy azok sokkal gyakrabban lesznek a daganatos betegség áldozatai, akik sokat ülnek autóban. De még náluk is veszélyeztetettebbek azok, akik nyitott ablaknál ülnek a kormány mögött.

"Mivel egyre több autó van az utakon, a folyamat valószínűleg folytatódni fog, és mivel nagyon sok nő vezet, az ő körükben is növekedni fog a bőrrákosok száma" - tette hozzá Dr. Fosko.

Forrás: http://news.bbc.co.uk/2/hi/health/6320405.stm

Sz.F.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.