Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gálvölgyi: "Magyarországon sztárnak lenni kész röhej"

Azt mondják, Gálvölgyi János humorista. - Saját bevallása szerint színész. A köztudatban pedig népszerű nevettető, aki folyamatosan jelen van a médiában. Kevés művész büszkélkedhet ilyen folyamatos siker-szériával. Kérdés, persze, hogy a sikernek mi a tulajdonképpeni ára. S hogy még így is megéri-e.

- A legtöbben évtizedek óta nevettetőként, "clownként" ismerik. Mennyire ég rá ez a maszk a művész arcára, s milyen mértékig szorítja be bizonyos határok közé?

- Igen, ezt a maszkot valóban rátapasztják az emberre. Azt, hogy kedves, szimpatikus, antipatikus - és a többit, anélkül, hogy ismernék azt, akiről beszélnek. Van például olyan színész kollégám, aki a magánéletben csodálatos ember, de folyton náci tiszteket játszott. Régen azokat mindig utálták - ma már nem.

- Keményen és lényegre törően fogalmaz! Megpróbálok visszakanyarodni Önhöz: jobbára humoristaként könyvelték el, nem pedig színészként.

- Az emberek nagy része nem jár színházba. Amikor megjelent egy CD-m, aminek a sajtótájékoztatóján egy újságíró - akit nem szeretnék megnevezni - megkérdezte tőlem: "Művész úr! Nem szeretne majd egyszer színészként is játszani?"

- Legalább egy újságírótól elvárhatnánk, hogy... Nemrég hallottam, amint egy középkorú kollégámnak fogalma sem volt arról, ki az a Psota Irén. Azért még mi is meg tudunk lepődni ilyenkor. De ez egyben talán azt is jelenti, hogy azért még nem adtuk fel! Szóval, a közönség nagy része a humorista szót kapcsolja a nevéhez.

- Igen, Gálvölgyi János, a humorista. S ezt - jó értelemben - ki is szoktam kérni magamnak! Én mindig színésznek készültem! S harminchat év után bevallhatom, hogy színész vagyok. A mai napig abból élek.

- És egyben sztár is. Ez nem minden művésznek adatik meg!

- Sohasem voltam úgy sztár. Mint például azok, akik a valóság showkból léptek elő. Mert egy sztár mögött azért van valamiféle teljesítmény is, s nem csak az, hogy mondjuk lefeküdt valakivel. Ezeknek a műsoroknak az üzenete mindössze ennyi: ne tégy semmit, és kapsz egy lakást! Persze engem is sokan bírálnak. Van olyan kritikus, aki mindig a hibát keresi abban, amit csinálok. De ezzel már nem foglalkozom! A mai világban - mióta demokrácia van - rengeteg mindenért megsértődik az ember. Ma már én sem kalkulálom bele, hogy éppen mikor és miért jelenthet föl valaki. A saját műsoraimban pedig megpróbálom azt csinálni, amit jónak gondolok. S amin jót mosolygok, az igenis lehet jó..!  Rólam egy kritikusNÉ megírta, hogy van egy dolog, amihez egészen biztosan nem értek: a humorhoz.  Kritizálni könnyű, de ehhez azért már oda is kéne figyelni a másikra! Körmendi János mondta, hogy arra hallgass, aki kenyeret ad neked. S nekem bizony még egyetlen kritikus sem adott kenyeret.

- Van benne valami.

- Nem figyelünk egymásra. S ebbe a politikusok is mélyen besegítettek! Kettészakadt a világ. Ma már nem szeretek az utcákon mászkálni. Elszabadultak az indulatok. S olyat még nem láttam, hogy kormánypárti és ellenzéki politikusaink kézen fogva tüntettek volna a fasiszta megnyilvánulások ellen! Tudja, most jöttem haza Dublinból, ahol Le Pen urat megdobálták: alig tudták őt megvédeni. Van olyan hely, ahol nincs akkora tábora, mint nálunk. Amíg Le Pen urat beengedik ide és ünneplik... Nem láttam, hogy bárkik is fölléptek volna ellene.

- Igaz. S ma már nehéz megúszni, hogy valaki pártatlan maradjon.

- Én egyik pártnak sem vagyok tagja. Az én pártomat Gálvölgyi Pártnak hívják. Semmilyen kongresszuson nem ültem senki mögött. Nem vagyok híve a könnyes szemű vezér-imádásnak. Tudja, igaz a mondás: vannak olyan nyelvek, amik nem bírják ki, hogy ne legyenek benne egy seggben. Ráadásul a legvéresebb Shakespeare drámát is fölülmúlja egy-egy néhány perces tévéhíradó-részlet. A szülőnek kellene eldönteni, mit néz a gyerek. Érdekes módon a tévéhíradóra még nem láttam kirakva korhatáros karikát...

- Éppen mostanában beszélgettem egy régi tévéssel, aki arra panaszkodott, hogy ma már semmi pozitívat nem mutatnak a híradóban, csak a rosszat, a tragédiát.

- Annak idején, a régi átkosban, mindig volt valami olyasfajta pozitív üzenet a híradó végén, hogy mondjuk kinyílt a pipacs, vagy Maki majomnak négy kölyke született, tehát szép az élet! Ma viszont már Husszein elfogatását nézem otthon a fotelból. Nem tudom, ismeri-e az Amikor a farok csóválja című filmet.

- Igen, Robert de Niroval a főszerepben.

- Pontosan. Nagyon szeretem! Arról szól, hogy a világban az történik, amit megmutatnak belőle. S akkor már mindjárt Auschwitzot is meg lehet kérdőjelezni... Emlékszem, mikor a Caucescu házaspár elfogatását és kivégzését közvetítették. Szar szerep lehetett a dublőrének lenni...

- A politika igencsak testközelbe került.

- Itthon pedig különösen! Hát Svájcban tudják, ki az éppen soros miniszterelnök? Nem! Külföldön a vesztesek legalább négy évre be tudják fogni a szájukat. Nem kéne, hogy engem az érdekeljen, mi a neve a pénzügyminiszternek! Kit érdekel? Működjön a kormány! S ne csak a hibákat hányják folyton egymás szemére! Beszélgessenek inkább arról, hogy mitől lenne jobb! Ilyesmit soha nem hallok, csakis azt, hogy mi a rossz.

- Ahogy beszélgetünk, egyre csak az a gondolat motoszkál a fejemben, hogy megkérdezem: miért lett ilyen cinikus?

Folytatás a http://www.muvesz-vilag.hu/szinhaz/interjuk/137 -n.

Canjavec Judit


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.