Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gatyába rázzák a talajegészséget magyar kutatók

Civilek jelentkezését várták egy különös kutatómunkához az elmúlt hetekben a Talajtani Intézet munkatársai. A feladat nem bonyolult, de első hallásra vicces. Minden közreműködőnek küldenek egy alsónadrágot, amit a földbe kell temetni, majd meghatározott idő múlva kiásni. Maga az egész kutatás két hívó szóra épült: talajélet, talajegészség. 

Alsóban az élet. Ez a neve annak a tudományos kísérletnek, amelyhez civil föld-, kert- és erdőtulajdonosok jelentkezését várták az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének munkatársai. Az újdonsült amatőr kutatók ezekben a hetekben kapják meg postán a meglepő kísérleti anyagot, azaz egy pamut alsóneműt. Árvai Mátyás, az intézet tudományos munkatársa mondta el, hogy mire is jó ez a kollektív alsónadrág temetés.

Fotó: Depositphotos

Az alsóneműt azért kell elásni, hogy ezzel az egyszerű módszerrel vizsgálják meg, mennyire aktív, mennyire változatos a talajélet a termőföldeken. A pamut alsókat legalább 20-30 cm mélyre kell temetni, és otthagyni minimum hatvan napig. Ez idő alatt a földben lévő mikrobák, gombák, algák, ízeltlábúak, egyéb élőlények dolgoznak a textílián. Két hónap után az amatőr kutatók kiássák a fehérneműt, lefotózzák, a felvételeket elküldik a Kutatóközpontba, ahol a maradványok alapján levonják a következtetéseket: hány százaléka tűnt el, ették meg vagy bontották le a talajban lakó élőlények.

Az un. talajélet aktivitása, illetve változatossága utal a talaj egészségi állapotára. A pamut alsónemű roncsolódása egyszerű, gyors és szemléletes visszajelzés arról, milyen aktívak biológiai szempontból a talajok.

A felhívás megmozgatta a kertészek fantáziáját. Majdnem 2000 alsónemű talált gazdára. Ez azt jelenti, hogy 2000 helyszín van az ország teljes területén. Volt, aki több nadrágot is igényelt, attól függően hány ilyen kísérleti helyszínt szeretett volna létrehozni. Így egy nagyon nagy adatállomány jön létre. A konyhakert tulajdonosokon kívül természetvédelmi területek művelői, erdészetek, gyümölcsösök kezelői is jelentkeztek.

Illiusztráció: ATK TAKI

A kezdeményezés 2015-ben indult Kanadából, ahol szabad fordításban „Talajba az alsóval!” címen hirdették meg a programot. A kezdeményezés gyorsan utat talált az az Egyesült Államokba is. Akkor már szárnya kapta a média a gatya-ásókat, a siker pedig több európai ország gazdáit és agrárszervezeteit is megihlette. A norvégok, a brit és francia gazdák is hódolnak az alsók elásásának, de Izlandon és Svédországban is kezd terjedni az alsó temetés.

Ez az úgynevezett Citizen Science, amit közösségi tudománynak vagy civil tudománynak fordíthatunk, egyre nagyobb teret hódít. Ilyenkor a kutatók a lakosság segítségét kérik az adatgyűjtésben, egy-egy tudományos kérdés megválaszolásához.  Magyarországon ez az első olyan közösségi tudományos program, ami talajtani kutatásokat céloz meg, ráadásul ilyen széles körben.  Az ország teljes területéről érkező adatok segítenek abban, hogy a kutatók átfogó képet kapjanak Magyarország talajainak állapotáról.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.