Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Géndiagnosztika – ablak a jövőnkre?

A Quintess Healthy Aging Club média számára rendezett tudományos kerekasztal beszélgetésén Prof. Dr. Marton István, klinikus, a Quintess Tudományos Igazgatója, Prof. Dr. Falus András, akadémikus, immunológus-genetikus és Prof. Dr. Bagdy Emőke, pszichológus az orvostudományban lezajló paradigmaváltásról, a genetika jelenéről és jövőjéről beszélgettek.

Karádi Pál, a Quintess Healthy Aging Club tulajdonosa bevezetőjében elmondta, hogy a Quintess megalapításakor az a cél vezette, hogy nálunk is legyen hozzáférhető a géndiagnosztikát is felhasználó széleskörű rizikófeltárás és az erre épülő személyre szabott prevenció. „Vajon nekünk is úgy kell leélni az életünket, mint az őseinknek, vagy létezik ma már egy másik út is?" - tette fel a kérdést a Médiaklub vendégeinek. „Ezt a házat arra szántuk, hogy egy új, különleges tudásnak legyen az első központja."
Karádi Pál kiemelte, hogy a 21. század egyik legizgalmasabb tudományos kérdésének a géndiagnosztikának a tárgyalásában a médiának kulcsszerepe van, mert a felelősségteljes kommunikátorok feladata, hogy a démonizálás és bálványosítás helyett, a tényleges eredmények és lehetőségek jussanak el a nagyközönséghez.

Prof. Dr. Marton István rámutatott, hogy a genetika rohamos fejlődésével, az emberi genom leírásával napjainkban az orvostudományban paradigmaváltás zajlik. Az életkor hosszabbodásával az emberiség olyan új problémákkal, betegségekkel találkozik, melyek a korábbi generációk számára -az átlagéletkor rövidsége miatt- ismeretlenek voltak. Szembesültünk azzal, hogy az élettartam növekedésével megfogalmazódik az igény arra, hogy az életminőség az elvárt szinten maradjon, hogy időskorban se szoruljunk mások gondoskodására. A prevenció, a kockázatok felismerése, a betegségek koncepciózus megelőzése kulcsfontosságúvá válik.
De mit kezdjünk a rossz hírekkel? Akarjuk-e tudni? Hogyan birkózzunk meg egy betegség fokozott kockázatának terhével? Van-e lélektani megoldás? Mi történik, ha a genetikai vizsgálat súlyos kockázatokat tár fel? Mekkora terhet ró ez az orvosra, milyen új ismereteket igényel az örökletes kockázat ismerete a klinikai orvosoktól? Mi a géndiagnosztika közeli és távoli jövője? Mire számíthatunk a megelőzés területén?  Mennyire hosszabbítható meg az emberi életkor, javítható az egészséges életévek száma a genetika segítségével? Ezek a kérdések rejtőznek a 21. század Pandora szelencéjében.

Prof. Dr. Falus András a beszélgetés során rendkívül izgalmas elemzésében felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt tíz év olyan a biológiában, mint - annak idején - Amerika felfedezése vagy a Holdra szállás.
„Nem kevesebb történt, mint, hogy megkezdődött a biológia írásbelisége. Az emberi genom feltérképezése megtörtént. Megnyílt egy ajtó, egy könyvtárban találtuk magunkat. Nem tudjuk olvasni ugyan még mindazt, ami ebben a könyvtárban található, de a biológia és az informatika együttműködése, házassága egy új rendszer és rendszerszemlélet kialakulását eredményezi, és ennek beláthatatlan távlatai vannak.
Hogy a mérleg két serpenyője, hogy van kiegyensúlyozva? Az-e a súlyosabb, amelyikben a gének által meghatározott hajlamok sorsszerűsége van, vagy az, amelyikben a tudatosan választott életmód forradalommal elérhető prevenciós eredmények? Erre a kérdésre napról napra pontosabb választ tudunk adni. Legfontosabb szó a valószínűség és a gének hálózatának működése, azt már biztosan tudjuk, hogy a genetika hajlam és semmiképpen nem sors."
Falus professzor elmondta, hogy a géneket három csoportba soroljuk. Ezek a következők:

alapvető életműködésekért felelős „konzervatív" gének (pl. oxigénszállítás),
az ún. hallgatag gének csoportja, amelyek a DNS-ben megvannak, de nem lesz belőlük átírt, látható jel (be kell ismernünk, hogy ma még nem tudjuk, miért vannak),
a harmadik csoportban lévő gének alakíthatóak, ezeket módosíthatja bármi, pszichoszomatikus, vegetatív hatások, - itt ebben a géncsoportban hathat, működhet az, amit az ember önmaga életmódváltással, tudatos egészségmegőrzéssel meg tud tenni.
Kiemelte, hogy a gének a teljes genom mintegy 1.3%-t teszik ki, a többi rész regulációs jelentőségét most kezdjük megérteni. Ide tartozik a microRNS-ek hálózata is.
Lényeges pontként említette, hogy a géndiagnosztika esetében annak reális társadalmi értékelésére van szükség, amiben a kommunikációért és a nevelésért felelős szakembereknek nagyon jelentős szerepe van.

Dr. Bagdy Emőke professzor asszony a géntudomány fejlődésével járó pszichológiai hatásokról beszélt, illetve arról, hogy hol, hogyan használható a pszichológia a géndiagnosztika területén. Megerősítette Falus professzor szavait, hogy nincsen „jó gén" és „rossz gén", ahogyan nincsen jó vagy rossz információ, tudás sem; minden a közlés módjától függ. Ha a géndiagnosztika eredményeivel az ember olyan módon szembesül, ami együttműködésre, aktivitásra, öntevékenységre ösztönzi, akkor lesz ereje és ideje is, hogy a megismert hajlamokat, rizikófaktorokat, veszélyforrásokat kiküszöbölje, megelőzze, kezelje. Ha az információ átadása riadalmat kelt, ha az ember úgy érzi, hogy valami rosszal szembesült, ha megijed és elbújik, vagy szabotálja a tényekkel való szembenézést, akkor a saját esélyeit rontja. A pszichológia és a kapcsolt tudományok, szakmák -mint pl. a life coaching - feladata, hogy orvosoknak, szakembereknek és a laikusoknak is átadják az információ pozitív közlésének módszertanát, és így azt is, hogy hogyan lehet és kell pozitívan fogadni, feldolgozni a géndiagnosztika híreit. „Soha nem szabad elfelejteni" - mutatott rá Bagdy professzor asszony - „hogy a biztos rossz tudása is jobb, mint a bizonytalan."
Újságírói kérdésre reagálva Bagdy Emőke beszélt arról, hogy micsoda hallatlan jelentősége van a korai diagnózisnak, illetve a hajlamok, valószínűségek minél korábbi feltárásának. A gyerekek fejlődését még sokkal jobban, hatékonyabban lehet támogatni életmóddal, nevelési módszerekkel lehet segíteni őket, hogy felnövekedve a lehető legjobb életminőséget érhessék el.

Újságírói kérdésre válaszolva és egyben zárszóként Marton professzor elmondta, hogy a génkutatásban hazánk aktívan részt vesz, nem vagyunk elmaradva a világ élvonalától. A Quintess az első olyan intézmény, ahol a géndiagnosztika a gyakorlatban is hozzáférhető a kliensek számára egy komplex szolgáltatás részeként, amelynek során klinikai és laboratóriumi információkat a genetikai vizsgálat eredményével összekapcsolva dolgozzák ki a szakemberek a személyre szabott életmód protokollt.

Mindhárom előadó egyetértett a zárógondolattal:
Felelősek vagyunk, és sokat tehetünk azért, hogy a sorsszerűség elkerülhető legyen, hogy a hajlam ne végzet-szerű, hanem figyelmeztető legyen jövőnk kialakítása során.

www.quintessclub.com/


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.