Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gólya és a velnessz disznó

Szomjas György filmrendező Dumafilmet forgat a mai magyar valóságról a Gólya és a velnessz disznó címmel, amely társadalmi finanszírozásban készül a Roncsfilm Kettő anyaggyűjtése és előkészítéseként. A filmet várhatóan év végén mutatják be.

Szomjas György tervezi a Roncsfilm Kettő forgatását, de előtte néhány egykori és új szereplővel, köztük Szőke Andrással, Badár Sándorral, Scherer Péterrel, Mucsi Zoltánnal és Hobóval egy hosszabb dumafilmet készítenek Gólya és a velnessz disznó címmel, amelyben a szereplők a józsefvárosi Gólya kocsmában mesélnek egy fröccs mellett olyan vicces történeteket, amelyek jellemzőek a mai világunkra.

A rendező szerint Gólya presszó, ami ma is működik, egy rendkívül emblematikus helyszín az átépülő Józsefvárosban.

A velnessz disznóvágás egy létező, divatos program Kép: Pixabay

"Nagyon érdekes hely, amit ugyan már új épületek vesznek körül, de a Gólya mégis megmaradt az eredeti, régi formájában. Ez volt a fő helyszíne az 1992-ben készült Roncsfilmnek is, de ma is egy nagyon érdekes alternatív romkocsma. Itt forgattunk eddig is és továbbra is itt fogunk forgatni" - mondta, hozzátéve, hogy a szövetkezeti kocsmát 10-12 fiatal üzemelteti. Forgattak például a kocsmában működő Közmunkás Klub egyik eseményén a láthatósági mellények szépségversenyén. De minden este különféle koncertek és programokat is szerveznek.

"A Gólya egy nagyon színes világ, és ebbe akarom belehelyezni ezeket a vicces sztorikat" - hangsúlyozta a rendező, aki emlékeztetett arra is,hogy a disznó egy visszatérő motívuma a Roncsfilmnek, amelyben a disznót nem tudják leszúrni, mert elvesztették a kést, ezért az állatot gázzal elkábították, amitől az felrobbant a levegőben.

"Ezt a szálat viszi tovább Szőke András, aki a dumafilm trailerében beszél a velnessz disznóvágásról, ami ma egy nagyon divatos és létező program, amit rendszeresen hirdetnek és szerveznek. A mai világunknak egy jellegzetes valósága, ami nekem nagyon tetszik és amivel vissza tudunk kapcsolni a régi történethez is."

Pár hónapja álltak neki a forgatásnak, amely várhatóan két hónapon belül befejeződik és a tervek szerint az év végén mutatják be a filmet. Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is gyűjtik a vicces történeteket, és a szerdán indult Facebook-oldalon bárki beküldhet olyan humoros sztorikat, amikről úgy gondolják, hogy illeszkedne a Roncsfilm Kettőbe.

Egy kupacban a nagyi, a Quimby és a házi kedvencek
A Quimby valahol ott van a nagymama és a házi kedvencek között, “sz…al bekent aranykeretben, hiszen az élet pelenkával kezdődik és fejeződik be – mondta Kiss Tibi énekes, gitáros, dalszerző az együttes november 26-i jubileumi koncertjének alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Mi is ott leszünk valahol az Arénában, a 2,5-3 órásra tervezett cirkuszos-vurstlis ünneplésen!

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.