Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gólyanász a videón

Hét éve figyelhetjük egy fekete gólyapár életét a Duna-Dráva Nemzeti Parkban. A gyönyörű madarak a napokban landoltak. Szokás szerint először a hím, majd nagyjából a rá két hétre a párja, ahogy ez a gólyáéknál divat.

Március 3-án 6 óra 31 perckor érkezett fészkére az első fekete gólya, és nekilátott a takarításának. Március 15-én 7.40-kor, épp egy mókus futó látogatása után újra leszállt egy madár. Rendezgette a fészek ágait, majd elrepült, és 8.18-kor már ketten érkeztek vissza! Mi ez, ha nem szerelem?

Fekete gólya, Kép: gemenczrt

 

A Gemenc Zrt., a Duna – Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésének köszönhetően 2013-tól egy fekete gólya pár életébe pillanthatnak be az érdeklődők. A rögzítővel is ellátott kamera lehetővé teszi, hogy a különleges és érdekes jeleneteket a nem a monitorra tapadók is folyamatosan láthassák a Gemenc Zrt. honlapján.

Az eredeti ötlet évtizedekkel ezelőtt a francia állami televíziótól származik. A kollégák is egy gólyafészekhez telepítettek kamerát. A szokásos meteorológiai jelentés alatt a gólyák életét láthatták a nézők.

Kép: pixabay

Nem igénylik az egész éves madáretetést a nálunk élő vagy átvonuló szárnyasok az ország természeti környezetének, biológiai sokféleségének okán. Áprilistól-októberig másként lehet, és kell segíteni a madarakat. Azonban a téli madáretetés befejezésének megfelelő időzítésével és az utolsó hónap madáreleség kínálatának némi átalakításával különösen a települési madarak számára nyújthatunk kora tavasszal is segítséget – figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.