Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gondoltad volna? Mindössze 6 percen múlhat az életed!

Ha rendszeresen hat percet sétálunk a futószalagon, azzal a perifériás artériás betegségben (PAD) szenvedő betegek meghosszabbíthatják az életüket, és a minőségét is javíthatják - állítja egy új tanulmány.

A chicagoi Észak-Nyugati Egyetem Feinberg Orvosi Karának kutatói 156 PAD-os beteg vizsgálata után jutottak erre a következtetésre. Sokan közülük nem is szenvedtek a fájdalmaktól, mely a klasszikus tünete az artéria elzáródásának.

A tanulmány hat hónapja során azok a résztvevők, akik rendszeresen elvégezték a hat perces sétát, hosszabb távot tudtak megtenni, mint azok, akik nem sétáltak rendszeresen. A tanulmány a Journal of the American Medical Association január 14-i számában jelent meg.

Míg a séta általános javaslat szokott lenni a PAD-ban szenvedők számára, a tanulmány két módon is eltért, mondta a vezető szerző, Dr. Mary M. McDermott, az egyetem adjunktusa. "A korábbi tanulmányok mindegyike az időnként sántikáló betegekre összpontosított, mely a betegség egyik tünete." - mondta McDermott. "A tanulmány néhány résztvevője nem szenvedett tünetektől. A láb erejét is vizsgáltuk. Ez volt a legnagyobb ilyen jellegű kísérlet."

McDermott heti háromszori, 40 perces sétát javasol, legalább hat hónapon át. A gyakorlat végrehajtható futószalagon vagy az utcán is, de az a legjobb, ha egy edző áll mellettünk.

www.medipress.hu


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.