Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gondoltál már rá, hogy mi lesz a nyuszival?

A locsolkodásért többnyire pénzt, ajándékként pedig nemritkán élő nyuszit kapnak a gyerekek húsvétra. Leginkább mégis valamilyen játéknak örülnének a legjobban –  derült ki egy friss felmérésből, amelyből azt is megtudhattuk, hogy a problémás nyulakkal nemigen tudnak mit kezdeni.  Az ajándékozást azért is érdemes átgondolni, mert a gyerekeknek komoly traumát jelenthet a házi kedvenc elvesztése.  

A magyar családok háromnegyedében őrzik a tojásfestés és locsolkodás hagyományát – derült ki a JátékNet.hu Webáruház húsvéttal kapcsolatos felméréséből. A megkérdezett anyukák harmada említette, hogy az ünnep alkalmából szoktak sonkát, tojást és kalácsot szentelni, a húsvéti körmenetben azonban már csak minden tizedik család vesz részt.

A nyuszik tartása nagy felelősséggel jár - Kép: Pixabay

A húsvéti készülődésből a gyerekek is kiveszik a részüket, a tojásfestés jellemzően közös családi program. Bár a hölgyek nem annyira, a kislányok kétharmada ugyanakkor alig várja a locsolókat, de a kisfiúk is örömmel járják körbe az ismerősöket.  A legtöbb családban parfümmel vagy kölnivel öntözik meg a lányokat, mindössze a megkérdezettek 6 százaléka mondta azt, hogy vizet használnak erre a célra. Tíz locsolkodó gyerekből hat egyébként pénzt is kap, körükben a húsvéti „átlagkereset” 2500 forint.

Bár a hagyományok szerint sokan ajándékoznak csokoládét húsvét alkalmából, a gyerekek inkább egy játéknak örülnének. Az adatok szerint közel ötször annyi anyuka csemetéje vágyik inkább új játékra, mint édességekre. Ennek ellenére még mindig több szülő vásárol finomságot húsvétra: a válaszadók 93 százaléka lepi meg gyermekeit egy kis édességgel, míg játékot a szülők 86 százaléka vásárol ilyenkor. „Igaz, ha a költést nézzük, már fordul a kocka: édességre jellemzően maximum 2000 forintot adnak ki a családok, míg egy játékra a legtöbben 2000 és 4000 forint közötti összeget szánnak, a szülők egyharmada pedig még ennél is többet fordít a húsvéti ajándékra” – mondta Bognár Ákos, a webáruház igazgatója.

A családok felénél felmerült már az élő nyuszi vásárlásának kérdése, és minden ötödik szülő engedett is a nyomásnak. Az élő nyuszit vásárlóknak mindössze 8 százaléka mondta, hogy húsvét után nem tudtak mit kezdeni a kisállattal. Ebben nagy szerepe lehet annak, hogy sok helyen nemcsak árulják, hanem vissza is veszik a nyuszikat. Ezzel kapcsolatban minden szülőnek azt javasolják, hogy mindenképp alaposan gondolják át ezt a döntést, hiszen a nyuszik tartása, a többi háziállatéhoz hasonlóan, nagy felelősséggel jár. Ha ezt egy család nem tudja vállalni, érdemes inkább más meglepetés után nézni.

Itt a tojás, hol a tojás! De milyen tojás?
Mindjárt itt a húsvét, így aztán az amúgy a hétköznapokon is szinte nélkülözhetetlen tojás meg persze az ára most még inkább komoly kérdés lehet számunkra. Melyik fajtát és milyen méretűt válasszunk? És mi alapján?

A nyuszikkal kapcsolatos emlékezetes élményeiket is felidézték a válaszadók. Bár sokan valamilyen kellemes emléket őriznek húsvéti kedvencükkel kapcsolatban, többen is elmesélték, hogy a nyuszi elszökött, vagy a család kutyája kapta el, sőt, arra is több példa volt, hogy a kis kedvencből végül vacsora lett.

Az ajándékozást ezért is érdemes átgondolni, a gyerekeknek ugyanis komoly traumát jelenthet a házi kedvenc elvesztése. Több szülő is kiemelte, hogy a csemetéjét mennyire megviselte az elválás, még akkor is, ha a kereskedésbe vitték vissza az állatot. A magyarok ezen kívül még egy nyomós indokot adtak a nyuszivásárlás átgondolására: többen is elmesélték, hogy a húsvéti nyuszi mennyi kárt okozott azzal, hogy mindent megrágott és összekoszolt.

Játszani jó! De mit játszanak a mai gyerekek?
A felnőttek munkáját utánzó szerepjátékok népszerűsége töretlen, továbbra is erős a retrománia és a kicsi, gyűjthető játékok jelenléte. Tovább erősödnek az internettel kombinált, illetve a különböző kütyükön játszható, így az okostelefonokra és tabletekre letölthető játékok.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.