Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gundel Művészeti Díj

A Gundel Művészeti Díjat Láng György a Gundel Étterem tulajdonosa alapította az ezredforduló tavaszán.

  Az első díjátadásra 2001 májusának első hétfőjén került sor, majd ezután minden évben 2004-ig a Gundel Étterem kertjében, májusban adták át eleinte 10, majd 14 kategóriában a különböző művészeti ágak legjobbjainak. Idén a Gundel és a Budapesti Operabál Kft újjászervezte a kuratóriumot és magát a díjátadást is.

 

A Kuratórium tagjai abc szerint:

András Ferenc, aki a magyar filmpremiereket figyeli,

Békés András, elnök, a színházi bemutatókat képviseli,

Gerdesits Ferenc, a könnyűzene szakértője,

Kállay Bori, operett és musical jelölője,

Kárpáti Tamás, képzőművészet képviselője,

Korcsmáros György, a színészeket, színésznőket javasolja

Molnár Gabriella, a "Sztár lett" kategória kiválasztója,

Matyi Dezső, az irodalom kategória felelőse,

Pongor Ildikó, a tánc kategória nominálója,

Retkes Attila, a komolyzene szakértője,

Dr. Venczel Sándor, a művészeti élet menedzsereit javasolja.

Önök egész évben nyomon követhetik az előkészületeket és a nominálást rendezvényeinken (Anna bál, Operabál 2006. február 25., és a Díjkiosztó Ünnepség 2006.május 29.), a képernyőn keresztül a szeptemberben indult Echo gazdasági televízió adásaiban és a Premier Magazinban.

A televíziós adások mindig a kuratóriumi beszélgetéseket, vitákat, jelöléseket mutatják be.

Az eddigi összejövetelek eredményeként már hat kategóriában született döntés.

Könnyűzene:

-         Jazzmoments

-         Cubaritmo latin-zenekar

-         Vas Szilvia

Színész:

-         Kulka János

-         Szervét Tibor

-         Gáti Oszkár

Színésznő:

-         Hernádi Judit

-         Gyöngyössy Katalin

-         Parti Nóra

Képzőművészet:

-         Gyémánt László

-         Győri Márton

-         Szyksznian Wanda

Színházi rendező:

-         Bocsárdi László

-         Elek Dóra

-         Balázs Zoltán

Musical-operett:

-         Miller Zoltán

-         Bereczky Zoltán

-         Fischl Mónika

A többi kategóriában ( film, komolyzene, tánc, "sztár lett", színházi-Manager, irodalom, életmű) a kurátorok a következő gyűléseken döntenek.

Budapesti Operabál Kft.

Gundel Művészeti Díj


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.