Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gustav Mahler születésének 150. évfordulója alkalmából

Az idei év egyik klasszikus zenei csemegéjeként 2010. július 2-án, pénteken 19.30 órakor a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében Gustav Mahler születésének 150. évfordulója alkalmából MAHLER VÁROSAI címmel Hamburg és Prága mellett Budapesten ad koncertet a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekar korunk egyik leghitelesebb Mahler-dirigense, Christoph Eschenbach karmester vezényletével. 


Gustav Mahler születésének 150. évfordulója alkalmából egy nemzetközi összefogás keretében a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál, a Cseh Filharmónia, a Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda és a Művészetek Palotája együttműködésében „Mahler városaiban”, Budapesten, Prágában és Hamburgban hallhatja a közönség a neves zeneszerző műveit a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekar előadásában Christoph Eschenbach vezényletével. A három város kiválasztásában szerepet játszott, hogy mindegyik fontos állomást jelentett a zeneszerző életében. Mahler három éven keresztül volt a budapesti Operaház igazgatója, ahol – többek között – a július 2-i koncerten is felcsendülő I. szimfóniájának ősbemutatóját is vezényelte. Hamburgban a Hamburgi Városi Színház zenekarának első karmestere volt, míg Prágában VII. szimfóniájának nagysikerű ősbemutatóját vezényelte Mahler.
Hazánk és a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivál között 2006 óta szoros az együttműködés:
2007-ben Magyarország volt a fesztivál díszvendége, a Fesztivál zenekara pedig ugyanabban az évben Budapesten és Győrött adta elő Joseph Haydn A teremtés oratóriumát, Christopher Hogwood vezényletével.
2008-ban és 2009-ben számos fiatal magyar művész szerepelt a Fesztivál zenekarában és énekkarában, és 2008-ban a Budapesti Fesztiválzenekar is visszatért a Schleswig-Holstein Zenei Fesztiválra, ahol jövőre rangos eseményekkel, és magyar művészek közreműködésével emlékeznek meg a Liszt Évről.
Idén, július 2-án a Müpában elhangzik majd Mahler: I. szimfóniája, Mozart: C-dúr szimfóniája, s a koncert külön érdekessége, hogy az Erkel Év tiszteletére a fesztivál zenekara Erkel: Hunyadi László nyitányát is megszólaltatja.
A karmesterről és a zenekarról:
Christoph Eschenbach vendégkarmesterként a világ leghíresebb zenekaraival és operaházaiban lép fel. Jelenleg a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar (National Symphony Orchestra) és a John F. Kennedy Előadóművészeti Központ kijelölt zenei igazgatója, ahol munkáját majd a 2010/2011-es évadban kezdi meg. Szoros kapcsolatban áll a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivállal, amelynek zenekarát többször – mint vezető karmester – vezényli. A mostani zenei évad fellépései közül kiemelkedik együttműködése az Orchestre de Paris-val, ahol 2010 augusztusában a zeneigazgatói posztot is betölti majd, valamint turnéra indul a Londoni Filharmonikusokkal és a Drezdai Staatskapelle-vel, de fellép a Bécsi és New York-i Filharmonikusokkal és a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekarral is.
Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekar
A világhírű zeneszerző, Leonard Bernstein alapította amerikai mintára a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekart, amely a világ legjobb fiatal zenekari zenészeiből áll, akiket egy, az egész világra kiterjedő szigorú meghallgatási procedúra keretében választanak ki. Európa egyik leghíresebb klasszikus zenei fesztiválja keretében a fiatal zenészek lehetőséget kapnak arra, hogy nagy zenekari tapasztalattal rendelkező – így például a Berlini Filharmonikusoktól érkező – tanároktól és világhírű karmesterektől tanuljanak. Christoph Eschenbach 1988 óta dolgozik a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekarral, amelynek 2004 óta vezető karmestere


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.