Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyógyíts gondolataid erejével! Meg fogsz lepődni!

Öngyógyítás? Ugye milyen idegenül hangzik gyógyszereken és orvosokon szocializálódott fülünknek? Pedig nem kell rögtön sebészkésre, vagy nagy hókuszpókuszokra asszociálnunk, ha a szervezet, a test és a lélek regenerációjára gondolunk.

Ma már tudjuk, hogy gondolatainknak hihetetlen ereje van- a szervezet gyógyító folyamataiban betöltött szerepe jelentős.

Vannak elképzelések, melyek szerint a gondolat még a fizikai testnél is nagyobb energiával rendelkezik, miért is ne használnánk ki?

Sajnos többnyire azért, mert egész egyszerűen sajnáljuk rá az időt.

Pedig példának okáért a feszültség és a stressz tudatos csökkentésével az öngyógyítás egy fontos lépését tehetjük meg. Ehhez persze mindenkinek megvannak a jól bejáratott módszerei, de van néhány-például a meditáció, ellazulás vagy vizualizáció- amely tudományosan bizonyított, hogy az immunvédelemben is rendkívül hatékony.

A meditációhoz remek segédeszköz lehet  egy mandala tanulmányozása vagy elkészítése is, hiszen segít a harmónia helyreállításában, a lélek lecsillapításában, a szem megnyugtatásában.

E kifejezés a szanszkritból származik, és jelentése: kör vagy korong, s bár nehezen leírható, de a világ egyfajta leképeződése, lelkünk idegenvezetője: a tökéletesség kozmoszába vezet be bennünket.

Körökből és vonalakból áll össze, geometrikusan elhelyezkedve. Középpontból, egy kisugárzó részből végül pedig egy lezáró külső körből áll, ám az egész mandala a középpontra fókuszál.

Ezért is ad segítséget az elmélyüléshez, a meditációhoz, hiszen ilyenkor is önmagunk középpontja felé törekszünk eljutni, miközben egészen tág dimenziók, az univerzum részeseinek érezzük magunkat.

A mandala geometrikus formái is szimbólumok: a kör például a szellemiséget, míg a négyzet az anyagi világot jelképezi, a színek pedig érzelmeinket hívják elő.

Érdekes, hogy a közhiedelemmel ellentétben, Dahlke szerint a mandalák minden kultúra gyökerénél ott találhatókgondoljanak például a rózsaablakokra), sőt, akármerre nézünk a természetben, folyton találunk egy-egy mandalát (napraforgó, vagy a vízbe dobott kavics).

Az sem véletlen, hogy újra divatosak lettek, hiszen Jung szerint a mandalák különösen akut lelki káoszhelyzetekben - a pszichózis és a hirtelen kitörő neurózis esetében - lépnek fel, mint a lélek öngyógyító tendenciái - spontán képekben.

Művészetterápiában kiválóan alkalmazhatók a lelki problémák orvosolására.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.