Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyógyszert a patikából

Alig nőtt a patikán kívüli gyógyszervásárlások aránya, elkezdődött a vevőkért és a költésekért folytatott verseny.

A patikaliberalizáció egyelőre nem eredményezett számottevő változást a gyógyszervásárlási szokásokban, hiszen a patikán kívüli költések nem érik el a teljes gyógyszertári forgalom egy százalékát sem. Bár a versenyhelyzet eredményeképpen a kiszolgálás pozitív irányba fejlődött és innovatív, a vásárlók gyorsabb kiszolgálását biztosító értékesítési módszerek is megjelentek, a vevőtájékoztatás továbbra is elmarad az elvárható szinttől - állítják a GfK LHS HealthCare egészségügyi és gyógyszerkutatásokért felelős szakértői.

Az egészségügyi reform egyik meghatározó lépése volt a patikaliberalizáció, amely a gyógyszertárak korábbi területi monopolhelyzetét feloldotta és versenyhelyzetbe hozta a gyógyszer-kiskereskedelem szereplőit.

Egy évvel ezelőtt a legtöbb hír a gyógyszertárakon kívüli gyógyszerárusításról szólt, ám ez a változás eddig még alig változtatott a gyógyszervásárlási szokásokon, hiszen a gyógyszertáron kívüli vásárlások aránya a teljes patikai forgalom egy százalékát sem éri el. Ez az arány várhatóan valamelyest nőni fog, ám széles körű elterjedése valószínűleg nem lesz jellemző, az továbbra is a speciális vásárlói igényeket fogja kielégíteni a patikán kívüli vásárlás.

Sokkal nagyobb hatása volt a piacra az újabb gyógyszertárak nyitásának, valamint a patikaláncok, -társulások formálódásának. Egyértelműen megjelent a patikák között mind a vevőért, mind a patikai költések nagyságáért folyó verseny. Ez a verseny legerősebben Budapesten, valamint a nagyobb városokban jelentkezett, míg a kisebb településeken jellemzően csökkent a patikák jövedelmezősége és nőtt a kiszolgáltatottsága.

Az egymással versengő gyógyszertárakban mindennaposakká váltak a kereskedelem más szektoraiban már megszokott promóciók, kedvezményeket kínáló akciók, de a gyógyszertáron belüli bemutatók is egyre gyakoribbak. Megjelentek a szabadpolcos gyógyszertárak, ahol a vásárlók szabadon válogathatnak, lehetőséget kapva újabb termékek felfedezésére. Ennek azért is van jelentősége, mert a termékkínálatot a legtöbben nem ismerik, csak saját problémájukkal vannak tisztában.

A vevők megtartása érdekében is egyre többet tesznek a gyógyszertárak - így például a vásárlók könnyebb, gyorsabb kiszolgálása érdekében lehetővé teszik az online, illetve telefonos rendelést. A GfK LHS HealthCare patikavizsgálatai rávilágítanak, hogy a gyógyszertári munkatársak általában udvariasabbak és figyelmesebbek, bár a vásárlókkal folytatott beszélgetésre, tanácsadásra még mindig nagyon ritkán kerül sor.

Egyre több gyógyszertárban válik a belső tér is áttekinthetőbbé, jobban látszanak mind a termékek, mind a kihelyezett reklámok, számos gyógyszertárban ma már elektronikus képernyőn jelenítik meg a hirdetéseket.

A vény nélkül kapható és gyógyszernek nem minősülő készítmények területén a fokozódó verseny és a szabad ármegállapítás hatására gyorsan változik a gyógyszertárak tevékenységének jellege, mely így egyre inkább ügyfélközpontú.

A patikák forgalmának nagyobb részét képező vényköteles gyógyszerek forgalmazása terén azonban kevésbé látszik a fejlődés. A vényköteles gyógyszerekhez kapcsolódóan alig van tanácsadás, és a rendkívül gyakori árváltozásokat a patikák képtelenek a készletek szinten tartásával követni. Egyre több az olyan gyógyszertár is, amelyik a rá nehezedő pénzügyi nyomás miatt igyekszik a raktárkészletét nagyon alacsonyan tartani, és sok esetben csak a vásárló megrendelésére biztosítják a gyógyszereket.

GfK LHS HealthCare gyógyszerészekkel folytatott interjúi során kiderült, hogy számukra a legnagyobb gondot az jelenti, hogy az Európai Unióban nálunk a legalacsonyabb a vényköteles gyógyszerek esetében alkalmazott kereskedelmi árrés. A patikusok szerint ennek növelésére lenne szükség ahhoz, hogy a nagyobb pénzlekötést igénylő jobb raktári készletezés és a jelentős emberi erőforrást igénylő patikai tanácsadás általános színvonala javuljon. Ez utóbbi megvalósulása több szakember véleménye szerint a kidobott gyógyszerek arányát is jelentősen csökkentené.

A felmérést a GfK Hungária Piackutató Intézet készítette.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.