Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ha ezt a szert szeded, könnyen bajba kerülhetsz!

A testépítők által gyakran használt illegális ún. anabolikus szteroidok növelik a hajlamot a bűnözésre- állíja svéd Uppsalai Egyetem egyik munkacsoportja.

A szteroidok hangulatváltozásokat idézhetnek elő, depresszióssá, vagy éppen ellenkezőleg, mániássá tehetik az embert, esetleg fokozzák az erőszakos cselekedetekre illetve az önsértésre való hajlamot.

A Fia Klötz vezette munkacsoport 1995 és 2001 között az országos bűnügyi nyilvántartóba került személyek közül választottak ki véletlenszerűen 1440 személyt, akiket mind megvizsgáltak, éltek-e korábban anabolikus szteroidokkal.

Az alanyok közül 241 szedett már ilyen szereket, míg 1199 nem. A kutatók részletesen kielemezték, hogy a két csoport tagjai milyen bűn elkövetéséért kerültek be az adatbázisba, és azt tapasztalták, hogy a szteroidos csoportban mintegy másfélszerese volt a fegyverrel való visszaélés és a csalás bűntettjének elkövetési aránya, mint a kontroll csoportban.

A szexuális zaklatás, a magán- és köztulajdon elleni illetve erőszakos bűncselekmények aránya azonban nem volt szignifikánsan magasabb az első csoportban, bár az utolsó kategória elkövetési gyakorisága az első csoportban tíz százalékkal magasabb volt, mint a másodikban.

Forrás: www.medipress.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.