Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ha nem érted meg, bele is halhatsz!

Eddig is tudtuk, hogy nem tesz jót az egészségnek, ha nem értjük meg az orvosi információkat, egy új tanulmány szerint viszont akár halálhoz is vezethet.

Eddig is tudtuk, hogy nem tesz jót az egészségnek, ha nem értjük meg az orvosi információkat, egy új tanulmány szerint viszont akár halálhoz is vezethet.

Egy hatvanöt éves és annál idősebb betegeken végzett tanulmány azt az eredményt hozta, hogy azok, akik nem értették az alapvető írásos orvosi instrukciókat, nagyobb valószínűséggel haltak meg hat éven belül, mint azok, akiknek ez nem okozott problémát. A halálozási arány eltérése akkor is jelentős maradt, amikor a kutatók figyelembe vették a betegek egészségügyi állapotának különbségét.

Megnehezíti a krónikus betegségek, mint az asztma, a cukorbetegség vagy a szívbetegség kezelését, ha a betegek képtelenek megérteni az orvosi utasításokat és információkat, mondta a tanulmány főszerzője Dr. David Baker, a Northwestern Egyetem Feinberg Orvostudományi Intézet belgyógyászati részlegének vezetője. Ez hanyatló egészségi állapotot, gyakori kórházi kezeléseket eredményezhet, és végül halált okozhat, főleg az idősebb betegeknél.

A tanulmányban résztvevő 3260 beteg huszonöt százaléka egészségügyi analfabéta volt, amit vizsgálatokkal mértek fel, melyek során orvosi információkat-például betegtájékoztatókat, és arra vonatkozó információkat, hogy hogyan készüljenek fel egy röntgenfelvételre-kellett elolvasniuk és megérteniük.

Az ebbe a kategóriába eső betegek negyven százaléka halt meg a tanulmány ideje alatt, míg azoknak, akik képesek voltak az orvosi szövegeket értelmezni, csak tizenkilenc százaléka. Ha figyelembe vették azt, hogy a tanulmány kezdetekor milyen egészségi állapotban voltak a résztvevők, az analfabétának minősített betegek ötven százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg, mint a többi beteg.

A tanulmány eredményei az Archives of Internal Medicine folyóirat legfrissebb számában jelentek meg.

Nagyjából kilencvenmillió amerikai küzd ezzel a problémával -mondta Dr. Joanne Schwartzberg, az Amerikai Orvosok Szövetségétől, aki nem vett részt a tanulmányban.  Habár minden korosztályt érint a probléma, az idősebbeket a leginkább, mivel ők szedik a legtöbb gyógyszert, és nagyrészt ők szenvednek krónikus betegségekben.

Schwartzberg szerint már korábbi tanulmányok is összefüggésbe hozták a műveletlenséget a magasabb halálozási aránnyal, de ez a mostani az eddigi legátfogóbb.

Az Amerikai Orvosok Szövetsége olyan egyszerű eljárásokat javasol az orvosok számára a probléma leküzdésére, mint az instrukciók három fő pontban való összefoglalása vagy az információk elismételtetése a betegekkel a vizsgálat végén.

Baker szerint az is segíthet, ha az orvosok nem a szakzsargont használják, és mind írásban, mint szóban elmagyarázzák a teendőket a betegeknek. A Northwestern Egyetem videofelvételek segítségével próbálja könnyebben érthetővé tenni az információkat. A szerző úgy gondolja, hogy van értelme különböző formákban nyújtani az információt, mert az emberek különféleképpen tanulnak.

Forrás: www medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.