Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ha nem szagos és nem nyávog, jöhet

Leginkább a hangosan telefonáló és túl sokat fecsegő vagy ápolatlan útitársakat kerüljük, de a házi kedvencek, sőt a hírességek is feszélyezik a hosszabb útra indulókat – derült ki az Oszkar.com Telekocsi felméréséből. De más izgalmas dolgokra is fény derült...

A rutinosabbak inkább utaznak együtt egy teljesen idegennel, mint egy ápolatlan, akár ismerős útitárssal vagy házi kedvenccel – derült ki az Oszkar.com Telekocsi felméréséből.

„A telekocsizást még nem próbálók ötöde tart az ismeretlen, idegen helyzetektől, ez a félelem azonban a legtöbb esetben alaptalan. A közösségi autózásra voksolók negyede már kötött barátságot útitársával, de több szerelem is szövődött a telekocsikban. Sőt van, ahol már a második Oszkár-baba is megszületett, és volt olyan utasunk, akiben egy papagájjal való közös út hagyott kellemes emlékeket” – fejtette ki Gyürüs Máté, a 10. születésnapját ünneplő Oszkar.com Telekocsi alapítója.

Bár az útitársak személye kétségkívül fontos, a felmérés szerint egyértelműen a megbízható sofőr és a biztonságos célba érés a két döntő szempont a járműválasztáskor.

Milliárdokat spóroltunk telekocsizással

Hosszabb útra leginkább rokonlátogatás és kikapcsolódás céljából vállalkozunk, ám az Oszkar.com Telekocsi felmérésében részt vevők ötöde a munkája miatt utazik ennyit.

„Az ingázók akár napi szinten is hajlandóak megtenni több száz kilométert: közel kétharmaduk több mint 200 km-t utazik munkába járás vagy azzal kapcsolatos elintéznivalói miatt” – tette hozzá Prácser Attila, az Oszkar.com Telekocsi másik alapítója.

A hosszú utakat a megkérdezettek negyede tömegközlekedéssel oldja meg. A kedvezményes jegyár különösen vonzó a fiatalok számára, akik többek között az egyetem és szülővárosuk között ingáznak.

„Ötből ketten viszont már a telekocsi szolgáltatás mellett teszik le a voksukat, hiszen kényelmes és olcsó alternatívát nyújt a hosszú utazásokra: becsléseink szerint az Oszkár 10 éve alatt eddig több mint 10 milliárdot spórolhattak utasaink a költségek megosztásával” – egészítette ki Prácser Attila.

Az oszkározók egyébként akár a Punnany Massif vagy a Halott Pénz zenészeivel is összekerülhetnek.

„Természetesen az utasaink megválaszthatják a sofőrjüket, így akit feszélyez az ismert társaság, el tudja kerülni. Egy új fejlesztésnek köszönhetően pedig a női sofőrjeinknek is lehetőségük van arra, hogy – különösen első utak során – csak női utastársakkal osszák meg az autójukat” – tette hozzá Gyürüs Máté.

Amikor csak pár milliméteren múlik a biztonságunk…
Elérkezett az ideje, hogy a biztonságos közlekedés érdekében autóinkat téli abronccsal szereltessük fel. Szakértők szerint nyári gumikon, vagy 4 milliméter alatti profilmélységű téli abroncsokon közlekedni a következő hónapokban nagy felelőtlenség.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.