Arcizmaink sokféleképpen képesek a külvilág tudomására hozni örömünket: lehet somolyogni, bazsalyogni, derűs képet vágni, kuncogni, kacagni, röhögni, vihogni, a kéjenc azonban mindezeket hanyagolja. A kéjenc vigyorog, és ez a szokása olyannyira feltűnővé teszi, hogy bármikor, bármilyen körülmények közt kiszúrhatjuk.

A kéjenc két okból vigyorog: vagy mert örül, vagy mert tudja, hogy hamarosan örülni fog. De legalábbis feltételezi. Az előbbi eset akkor áll fenn, amikor táplálkozik. Ilyenkor a vigyoron túl egy további vonás is megkülönbözteti az evést pusztán létfenntartó aktusnak vélő asztaltársaságtól: a nyögés. Igen, a kéjenc hajlamos arra, hogy miközben komótosan, ínyenckedve nyeli a falatokat, hangképző szerveivel artikulátlan jeleket bocsásson ki a külvilág felé mintegy tudatva az őt körülvevőkkel, hogy finom az ebéd.

Az utóbbi eset, tehát a potenciális öröm kiváltotta kaján arckifejezés többnyire az ellentétes neműekkel való efemer kapcsolatok szárba szökkenésekor figyelhető meg. Jellegzetes kísérő jelensége a tekintet el-, pontosabban lekalandozása, valamint a nyugati civilizációtól idegen, szoros térkezelés.

Miután tekintetét elég hosszan pihentette a csupaszon hagyott bőrfelületeken, az alapos megfigyelésen nyugvó, kimerítő terepmunka eredményeit megmeríti kiapadhatatlan (és makulátlannak nem nevezhető) fantáziájában. Egyszóval: levetkőztet a szemével. Ha a diskurzus során tekintete netalántán mégis kiszemeltje szemébe tévedne, az 5 perc alatt szerzett objektív és kevésbé objektív forrásokból származó tudását, és a források tüzetesebb megismeréséhez fűzött reményét már el is árulta.

Mert hogy a kéjenc nem leplez. Ez a legfelháborítóbb tulajdonsága mind közül. Ha kéjencségét tréfásan vagy akár durván szemére vetik, egyrészt egy huszárvágással leszögezi, hogy ez nem kéjencség, hanem "érzékiség", másrészt magára ölti legvigyorabb vigyorát, mellyel mintegy tudatja, hogy természetét minden körülmények közt vállalja.

De visszatérve még a kaján mimikát generáló okok felsorolásához, nem lehet teljes a kép a kéjenc alvási szokásainak pedzegetése nélkül. A kéjenc egy kiadós alvás után macskákat megszégyenítő pózokba vágja magát. A hosszas nyújtózásokat - akárcsak a finom falatok eltüntetését - elégedett nyögések, mormolások és más, dorombolásra emlékeztető hangok kísérik.

A kéjenc amúgy alapjában véve kellemes ember. Ez elsősorban derűlátásának tudhat be - amin céljai reális volta miatt nincs mit csodálkozni.