Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hajmeresztő kötéltánc a város felett! Kövesd Te is élőben!

Bekötött szemmel, biztosítókötél és biztonsági háló nélkül kísérel meg átkelni két chicagói felhőkarcoló között mintegy ötven emelet magasan Nik Wallenda, a drótkötél királya. Az izgalmas eseményt november 3-án, magyar idő szerint hétfőn hajnali 1 órakor világszerte több mint 220 országban élőben közvetítik.

A 35 éves Nik Wallenda elmondása szerint folyamatos lelki és fizikai kihívásokat keres, rekordkísérletein keresztül szeretné inspirálni az embereket, és megmutatni, hogy a lehetetlen nem elérhetetlen, ha igazán akarjuk. „Ez a kísérlet nagy álmom, és jó ideje készülök már rá” – mondta a világhírű akrobata.

Nik a Grand Canyont 2013-ban hódította meg, ez alkalommal pedig Chicagót, a szelek városát veszi célba, hogy megkísérelje pályafutása legmerészebb kötéltáncát – mindezt a legendás Wallenda család hagyományait követve biztosítókötél és biztonsági háló nélkül. Mi több, az átkelés egy részét bekötött szemmel fogja végrehajtani.

Az átkelés első felében Wallenda több mint két háztömbnyi távot fog megtenni 50 emelet magasan a Chicago folyó felett, a Marina City Towers kettős toronyépület nyugati tornyától a Leo Burnett felhőkarcolóig. Ez a séta nemcsak a legmagasabban végrehajtott felhőkarcolók közötti kötéltánc lesz a Wallenda család történetében, hanem a legmeredekebb séta is, ugyanis a drótkötél egy 15 fokos emelkedőnek megfelelő szögben lesz kifeszítve. A légi séta második felét a Marina City Towers nyugati és keleti tornya között Nik bekötött szemmel fogja megtenni.

Wollenda egy fantasztikus sétája Kanadában - Kép: Wikimedia

A rekordkísérlethez kapcsolódóan több tucat kamera áll majd készenlétben a városban és helikoptereken, hogy Nik két részben végrehajtott hajmeresztő rekordkísérletének egyetlen másodpercéről se maradjon le senki. Wallenda nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy Chicago egyik legszelesebb részében, megjósolhatatlan időjárási viszonyok között, megszámlálhatatlanul sok akadály közepette induljon neki a rekordkísérletnek.Ez lesz a pályafutásom legnagyobb kihívást jelentő kötéltánca – mondta Wallenda. – Nem is találhattam volna megfelelőbb várost helyszínnek. Nagyon kedves emlékek kötnek Chicagóhoz és a Midwest épületeihez, sokszor léptem fel itt a családommal. A drótkötélsétának mind a két részében eddig soha nem tapasztalt kihívásokkal fogok találkozni. Nagyon komoly fizikai erőre és hihetetlenül pontos és erős koncentrációra lesz szükségem, hogy teljesíthessem ezt a sétát. Elmondhatatlanul izgatott vagyok, hogy megmutathatom a világnak, mi minden érhető el, ha az ember igazán akarja, mindig követni kell az álmainkat, sosem szabad feladni őket.” Nikhez Chicagóban csatlakozni fog a felesége és három gyereke, a legközelebbi barátai és a technikai csapata, amelyet apja, Terry Troffer vezet

Tavaly  júniusban, számos korábbi rekord felállítását követően, Nik Wallenda ismét bizonyított. Ő lett az első ember, aki valaha is sikeresen haladt át kifeszített drótkötélen a Grand Canyon felett. A Discovery Channel élő közvetítése akkor nézettségi rekordot döntött, mintegy 13 millió néző izgult másodpercről másodpercre Wallendáért. Ezzel a műsor a társaság legnézettebb élő eseménye lett. A Kötéltánc a Grand Canyon felett nemrég elnyerte az Interactive Emmy® díjat is azzal, hogy a rekordkísérletről percről percre, több felületen egy időben, folyamatosan számolt be. A mostani rekordkísérletet november 3-án, magyar idő szerint hétfőn hajnali 1 órakor világszerte több mint 220 országban élőben közvetíti a Discovery Channel.

Nincs lehetetlen! Hetvenévesen úszta át a La Manche csatornát
Egy hetvenéves ausztrál férfi, Cyril Baldock büszkélkedhet a La Manche-csatorna legidősebb átúszójának címével. A sydneyi Bondi Surf Club örökös tagja kora reggel indult el Angliából és 12 óra 45 perccel később ért partot a franciaországi Cap Gris-Nez-nél.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.