Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hány éves? Tudja meg, mennyi esélye van a szívbetegségekre!

A rendszerváltás óta 150 ezerről 130 ezerre csökkent az ország éves halálozása. Történt ez annak ellenére, hogy az ország lakossága folyamatosan öregszik. Ebben az antibiotikus érára emlékeztető nagyfokú halálozási statisztika-javulásban a szívinfarktus halálozásának 40%-os csökkenése játssza a legfőbb szerepet. (KSH adatok Józan Pétertől).

Mindezek ellenére az akut infarktus ellátása volumenkorlát alá esik.

A Magyar Kardiológusok Társaságának most kezdődő kongresszusán több mint 1500 hazai és külföldi szakember részvételével Balatonfüreden arról folyik a tanácskozás, hogy miként lehetne a koszorúér-betegségekből származó, még mindig magas halálozást hatásosan megelőzni.

A tavalyi évet a magas rizikójú betegek évének keresztelték el és ennek során több, mint 22.000 magas rizikójúnak tartott beteget szűrtek le.

18 ezer személy már feldolgozott adatai azt mutatják, hogy az átlag életkor 60 év alatti (!) és az esetek harmadában már ismert koszorúér vagy agyi érbetegsége van. Éppen ezért hangsúlyozzák a szűrés és az érbetegségek rizikófaktorainak mielőbbi kezelését. A Magyar Kardiológusok Társaságának célja, hogy minél többen érjük meg ezt a kort. De ehhez az kell, hogy sürgős esetben, akut infarktusban ne fogja le a volumenkorlát a katéterező orvos kezét!

Zvi Vered az Izraeli Kardiológusok Társaságának volt elnöke a prevenciót hangsúlyozta beszédében. Elmondta, hogy Izraelben ők is városról városra járva, -edukáción keresztül- ismertetik meg a lakosságot a megelőzés lehetőségeivel.

Balatonfüreden az Egészségvonat projekt kapcsán valósulhat meg az előbb említett figyelemfelkeltés.

A vonat 2006-ban indult, és sorra "látogatja" a nagyobb városokat és ingyen, vizitdíj-mentesen leszűri az ott megjelenőket. Eddig 10.000 ember szűrését

végezték el és ez év végére még 10.000 ember szűrését tervezik. Fiatalok, öregek egyaránt önként jelentkeztek. Ennek során felfedeztek 17 éves inzulinra szoruló lányt, de meglátogatta a vonatot egy 101 éves "bácsi" is.

Az interaktív tér, a népszerű lakossági szűrések, az utazó kiállítás és színes kísérő programok mind-mind a szív- és érrendszeri megbetegedésekre hívja fel a figyelmet.

A vonat országjáró körútjának balatonfüredi állomására a balatonfüredi pályaudvarra 2007. május 11-én fut be. A hétvégén -mindhárom napon- 10.00-18.00-ig ingyenes szűrésekkel és tájékoztató előadásokkal várjuk az érdeklődőket.

Kísérő programként Családi sétánkon (szombat Kossuth tér, 15.00) hívjuk fel a lakosság figyelmét, hogy napi 10 000 lépés megtételével megelőzhetőek a szív- és érrendszeri betegségek.

Forrás: Lex Koan Communications


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.