Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Harcom a rákkal és a sötétséggel 3.rész

Az agyam tisztán tudta, hogy nemcsak az orvostudomány kezében vagyok. Tudtam, hogy nélkülem nem megy, és azt is tudtam, hogy a csodákra is képes vagyok, de hogy mi az, ami elindít ebből a semmi állapotomból, azt nem tudhattam.

 Azt is tudtam biztosan, hogy kapkodni, sürgetni az időt, és segítséget kérni felesleges.

Szeret engem a Jóisten, mondom mostanában sokszor. Hiszen jó volt tudnom, hogy sokan szeretnek. Pontosabban szólva, sokan ajánlották a segítségüket.

Aki jól szeretett, az a Húgom, életem állandó társa, aki felforgatta volna értem a világot, és a hangja is elment, amikor leállítottam. Tőle óriási dolog volt, hogy alárendelte magát nekem. Ugyanakkor a szíve még a nagymama érzésre is készült.

Marinak egyszerre kellett feldolgozni egy élet születését és a halál érintését.

És nagy szerencsémre olyan emberek vesznek körül és olyanok a munkatársaim is, hogy nem ismerhettem meg tőlük az átlagember reakcióit. Nem riadtak el a rák szótól, sem tőlem, így nem éreztem magam kiközösítve. Ők tájékozottabbaknak bizonyultak magával a betegséggel kapcsolatban is, mint én.

Lassan a szemem, fülem érzékenyebb lett a hamis, felesleges szóra, befele is elkezdtem élni.

A csodák pedig jöttek mindenhonnan. Azonnal kiderült, hogy Matyi fiam gyermekkori barátjának édesanyja nagyon jó gégész, és persze éppen abban a kórházban.

Zsuzsi. A bizalmam első perctől megvolt, tudtam csak ilyen embernek hihetek. Minden sajnálkozás nélkül közölte, hogy nincs semmi nagy baj, igaz, hogy rosszindulatú a rák, de szerinte nem kell műtét. Azonnal intézkedett, a szövettani műtét időpontjáról, CT vizsgálatról, az onkológiára és a sugárkezelésre is bejegyzett, mivel tudta, és meg is mondta, hogy a vizsgálatok semmi meglepőt nem hozhatnak.

Protekcióval egy hónap a várakozás az onkológiára, hat hét a sugárkezelésre. Hosszú volt így is. A vizsgálatok és az idő felőrlő volt.

A folyosók.

Befele forduló, vagy fecsegő beteg, mindegy, valahol egyformák voltak. Embertelen szűk helyeken szürkére kiszolgáltatottan az uralkodó orvosoknak. Órákat, félnapokat állva várakozva, a folyosók keskeny, fülledt, de hideg tereiben érezhető, tapintható volt a halálközelség magánya. Ki-ki a maga történetét élte, vagy csendben, vagy harsányan. Kíváncsi mindig volt, tanácsot kérő is akadt. Végighallgattam őket, nem tehettem mást. Mindenki mást mondott, mást tanácsolt, de egy darab sikertörténetet sem hallottam. Mondták, feltétlenül szedjek Béres-cseppet, de mást nem is szedett senki.

-Az Avemar túl drága és rossz az íze is, mondták a kérdésemre. Ez nagyon abszurd egy alig élő ember szájából.  -Vagy sugár, vagy kemoterápia, ezt alkalmazták az orvosok és a vége mindig sebészet, bölcselkedtek.

Így utólag, de akkor is feltűnt valami, és máig nem értem. Nemcsak azért, mert az elején voltam a dolgoknak, később is tapasztaltam, hogy mindenki nagyon egyszerű embernek tűnt. Az volt az első gondolatom, hogy ide csak a szegény emberek járnak.(de akkor, hova mennek a tehetősebbek?- Vagy őket elkerüli a rák?) Morbid.

Nagyon rossz hatással voltak rám sorstársaim.

Pszichológust keressek, és ne álljak szóba senkivel, tanácsolta Zsuzsi, az orvosnőm. Kaptam tőle három nevet, elérhetőséget is, de ő sem ismerte az orvosokat. Persze, azonnal el is vesztettem őket. A kérdés ezzel egy időre megoldódott. És  persze felírt xanaxot, amit feltétlenül kell, hogy szedjek. Naponta 3x1! Nem szedtem, ki sem váltottam.Végig ellenálltam. Nem akartam eltompulni.

Tudtam, és a Húgom által kapott és vett könyveimből is világosan kiderült, hogy ezzel a betegséggel nemcsak az orvosoknak, szereknek van dolguk. Csak úgy van esélyem, ha a lelkem is megdolgozom. Nyitott akartam lenni mindenre. Falni akartam a könyveket, de rövid időn belül nemcsak, hogy hányingerem lett szó szerint az egésztől, de rájöttem, hogy nincs recept. Nekem kell megtalálnom a gyógyulás mikéntjét.

Elmentem egy ajánlott természetgyógyásznak hívott úgynevezett mesterhez. Félretettem szűzi kritikus agyam és minden antipátiámat legyűrve, megéreztem, hogy kell nekem a bioenergia. .

A többi bla-bla, és utólag lényegtelenné vált már. Rácsatolódtam nem sok pénzért a távenergia programhoz, amit ajánlott, és az energiavizet is megtanultam rendszeresen elkészíteni. A bioenergetikai egyesület kazettáját többször megnéztem, mert bizony nem volt könnyű az első kételkedés nélküli döntés. Az energia rövid idő múltán hatni kezdett, és végig sokat segített. Erősebb voltam tőle, mint bármikor.

A Lenkei-féle vitaminbombákat is szedtem a sugár előtt. 

A fiammal Matyival, majdnem egyszerre fedeztük fel a deutérium megvonásos vizet, a Preventát.

Helyettem eldöntötték a volt férjemmel, hogy ez kell nekem, és azonnal megvettek egy havi adagot. Matyi kételkedés nélküli döntése bevált, és érezhető volt a hatása a sugár alatt is. Nélkülözhetetlenné vált.

A gyerekeim összeroppanása sem volt könyvszerű. Semmi tanácsot nem vetettem volna meg, de nem is kaphattam, mivel senki nem mert felelősséget vállalni, ítélkezni. Rákényszerültem az ösztöneimre hallgatni. Egyet tehettem, az okot megszüntetni. Az ok pedig én vagyok, azaz a rákom. De ez idő.

Anitát a lányomat, aki éppen-hogy elmúlt tizennyolc, elvittem egy lélekbúvárhoz, akiben még nem csalódtam. Magam is elmentem. A diagnózis kegyetlen volt. Költözzön el a lányom, ne karácsonyozzak senkivel, ne csináljak álságos ünnepet, és kényeztessem, foglalkozzam magammal.

Mindenképpen drága vizit volt.

Természetesen csináltam karácsonyt, és szépet, és nem szakítottam a hagyományommal, kitettem magamért megint. 

De a lányom elköltözött az apjához, a könnyeimet egy éjszaka kisírtam és elkezdtem a tortúrát a kórházban.

A fiam csak telefonon beszélt velem, került minden személyes találkozást, beszélgetést. A telefonon azonban átjött, hogy alkohollal erősítette a bátorságát. De amit mondott, az nagyon erős férfira vallott. Tartotta a lelkem. Tudta, hogy képes vagyok minden csodára. Nem tudom mibe került ez az ő lelkének, de tényleg elhittem neki, hogy tudta.

A sugár előtt azonban ugye az onkológust kellett még végigvárnom.

Aki közölte, hogy mivel áttétes, azaz egy nyirokmirigyre is átterjedt, kemoterápiás kezelést is kapok. Akkor már kicsit működtek a megérzéseim, tudtam, hogy ezt nem akarom. Végül a következő alkalommal kiderült a CT eredményből, hogy igen jó helyen vannak a tumorok és a kiterjedése sem nagy. Nem szükséges a kemo.

A Preventát már akkor rendszeresen ittam, ami véleményem szerint megállította a tumor növekedését, és szerintem a csökkenését is elindította.

Az onkológus minden empátiaképességet levetkőzött ember benyomását keltette, aki bediktálta a diagnózist az adminisztrátorának és ledarált valami oda nem illő orvosi hablattyot az orvosi statisztikákról, meg az esélyeimről, és visszarendelt egy időpontra, amikor megcsinálják a sugárvédő arcmaszkot.

A megbeszélt időpontban egy doktornő és egy takarító fazonú nő, mintát öntött az arcomra miközben a bérhelyzetet vitatták meg. Az se mondták, jó napot. A maszk iszonyat szoros volt és nem kaptam levegőt, ezért aztán ugye beszélni sem tudtam. Egyszer csak megszakadt a tere-fere és kitudja meddig, egyedül maradtam. Elszakadt a cérna. Bepánikoltam és sikítottam. Bejött az onkológus is, és mint egy értelmi fogyatékost úgy kezeltek, minekután el tudtam dadogni, hogy szólhattak volna, nem kellett volna egyedül hagyni. Rögtön megint felírtak xanaxot.

Az arcom véraláfutásos lett és gyönyörű hálómintás. Kísérletet tettem arra, hogy emberként kezeljenek, kedvesen magyarázkodtam és elnézést is kértem. Mondtam, mutattam, hogy nagyon szoros az álarc, fullasztó, talán ki kellene igazítani. Határozottan zavarta őket, hogy a beteg kérdés nélkül beszél, sőt tanácsokat osztogat. De megjegyeztek... És megnyugtattak, hogy ki fogom bírni, már nem tudnak a dolgokon változtatni. Hát istenem egy kicsit kicsire sikerült, majd kinyúlik idővel, de egy új készítése nagyon költségigényes, és különben is nagyon sok a beteg.

Kitántorogtam a folyosóra, ahol éppen rendet teremtett az egyik orvos. Kiküldte a betegeket a külső folyosóra, mert túl sokan voltunk. Hát bizony nagyon sokan voltunk. A külső folyosón is sokan voltunk, de nem látszottunk, nem voltunk szem előtt, nem zavartunk. Igaz itt sem volt szék, de a huzat és hideg elviselhetetlen lett egy idő múlva.

Vártam a sugárra, és megkaptam. A sugárkezelő, a fénysugár, Ági volt, az asszisztens.

Emberi hangon, kedvesen, rám figyelve, mindent elmagyarázva, megnyugtatva emberként kezelt.

Nem emlékszem mikor voltam ennyire hálás. (De igen, most már tudom. Az első gyermekem megszületésekor kezet csókoltam az orvosnak.)

Ági szavaitól magamhoz tértem, embernek éreztem magam és kis ingásokkal végig az is maradtam, nem "a beteg". 

Folytatjuk  


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.