Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Használt ingatlanokat kínáló kiállítás mától

Második alakalommal rendezik meg az Ingyenes Országos Horizont - Lakásbörzét Budapesten, 2007. március 23-25. között a Lurdy Házban. A Horizont - Lakásbörze az eddigi legnagyobb - egy helyen és egy időben elérhető - ingatlankínálattal megrendezett ingyenes kiállítás.

Hazánkban az emberek 73 százaléka veszi saját maga a lakását és 27 százaléka ingatlanirodán keresztül. Ez az arány a nyugat-európai országokban éppen fordítva van. A szervezők célja - azon túl, hogy több ezer potenciális ingatlanvásárlóval tegyék lehetővé a kiállítók részére az üzletkötést az is, - hogy szakmai találkozókon keresztül szorosabbá fűzzék a piac résztvevőinek kapcsolatát.

A második Ingyenes Országos Horizont - Lakásbörze a legtöbb használt ingatlant kínáló kiállítás Magyarországon.

A Lakásbörze ingyenes és komplex jogi és hiteltanácsadással várja a vendégeket.

A Horizont - Lakásbörze megnyitója 2007. március 23-án (pénteken) 12:00 órakor lesz a Lurdy Ház első emeletén.

Rövid bevezetőt mond:

  • Kövesdi Marcell, Ingatlanhorizont
  • Földvári Zsolt, Magyar Ingatlanszövetség
  • Oscadow Gergely, Magyar Ingatlanosok Országos Szövetsége

A Horizont - Lakásbörzén bemutatásra kerül az www.ingatlanhorizont.hu honlap, amelyen bárki egy percen belül felbecsülheti ingatlana értékét.

A kiállítás egyéb szolgáltatásai:

ingyenes parkolás; ingyenes gyermekmegőrző; internet sarok; tombola számtalan ajándékkal; családi programok stb.

A szervezők azokat a potenciális lakásvásárlókat várják, akik viszonylag rövid időn belül szeretnék megtalálni álmaik otthonát úgy, hogy ezért a lehető legkevesebb időt kelljen internetes portálokat vagy hirdetési újságokat böngészve tölteniük.

A kiállítás ideje alatt idén is több mint 100 ezer ingatlant kínálnak a látogatóknak, lehetővé téve a kiállítókkal való közvetlen találkozást. Megfigyelhető, hogy az érdeklődők mind céltudatosabban és körültekintőbben keresik a számukra megfelelő ingatlant, ezzel párhuzamosan egyre többen veszik igénybe az ingatlanközvetítő irodák szolgáltatásait.

Közelítve a nyugaton már bevált mintához, erősödő igény mutatkozik az irodák által nyújtott kulturált, hatékony, szakértelemmel végzett értékesítés iránt. Rengeteg időt, telefonálást, utánajárást takaríthat meg az a család, amely meglévő lakása eladása után akar új ingatlanba költözni. Helyben szerződést köthet lakása eladására valamelyik ingatlaniroda munkatársával, majd feltérképezve a használtlakás-piac és az újépítésű ingatlanok kínálatát esetleg már épülőfélben lévő új lakását is kiválaszthatja.

Köztudott, hogy napjainkban a lakásvásárlók - különösen a pályakezdő fiatalok - nyolcvan százaléka hitelből fedezi első otthonának árát. Laikus számára elég nehéz eligazodni a pénzintézetek különböző hitelkonstrukciói között, ezért a kiállítás szervezői - a tavalyi gyakorlatnak megfelelően - ingyenes jogi és hiteltanácsadással várják az érdeklődőket.




Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.