Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hatásos gyógymód a vastagbélrák ellen!

Egy amerikai vizsgálat szerint az áttétes vastagbélrákban szenvedő betegeknél a keringő tumorsejtek a kezelés megkezdése előtt és után történő számolása segítheti a terápiát.

A vizsgálatot vezető Neal J. Meropol, a philadelphiai Fox Chase Rák Központ gastrointestinális (emésztőszervi) rák programjának igazgatója kollégáival a keringő daganatsejtek száma és a visszaesésmentes, illetve teljes túlélés közötti összefüggést kereste 430 áttétes vastagbél daganatos felnőtten.

A keringésben lévő tumorsejteket megszámolták a kiindulási állapotban majd a kezelés kezdete után egy hónappal és sok egyéb időpontban. 7,5 ml vérben a háromnál több daganatsejtet kedvezőtlennek ítélték meg az első vizsgálatban, míg a háromnál kevesebb keringő tumor sejtet kedvezőnek tartották. 

"A kedvezőtlen számú keringő tumorsejttel rendelkező betegeknél rövidebb volt az átlagos túlélési idő, még azoknál a betegeknél is, akiknek a CT vizsgálat - melyet a legjobb módszerének tartanak a daganatok megítélésében - nem mutatott ki előrehaladott betegséget." - mondta Meropol. Az eredményeket az Amerikai Onkológiai Társaság 43. éves chicagói konferenciáján mutatták be. 

Forrás: www.medipress.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.