Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hatékony vállalati projektmenedzsment CRM rendszer segítségével

Egy cég csak akkor tud sikeresen működni, ha a munka olajozottan zajlik, minden kolléga tudja, hogy mik a feladatai, betartják a határidőket, könnyen hozzáférhetőek a fontos adatok, és átláthatóak az eredmények.

Ennek a kivitelezése elsőre talán bonyolultnak tűnik, de a MiniCRM szoftverével a projektmenedzsment minden szegmense egyszerűen és hatékonyan megvalósítható. Vezérelhetőek a tevékenységek, beállíthatóak a határidők, a projekteket kategóriákra lehet bontani, biztosítható közöttük az átjárhatóság, valamint a külső programok (naptár, levelezőszoftver) integrálása is megoldható. Lássuk a részleteket. 

Káoszos adathalmaz helyett áttekinthető rendszer

Ma már meglehetősen elavult módszernek számít az ügyfelek adatait és az egyes projektekkel kapcsolatos tudnivalókat Excel-táblákban tárolni. Képzelj csak el egy munkalapot több ezer kitöltött cellával, melyben neked el kellene igazodnod, ráadásul úgy, hogy nem szeretnél egy-egy információ kikeresésével hosszú időt tölteni, hiszen rengeteg egyéb feladatod van még. A CRM rendszerben ez sokkal egyszerűbb.

Csak keress rá az ügyfél vagy a projekt adatlapjára, és máris egy helyen megtalálsz minden fontos információt, és még azt is láthatod, hogy épp milyen státuszban van. Ha egy kollégának függőben lévő elintéznivalója akad az üggyel kapcsolatban, akkor az adatlapon szerepel a hozzá kapcsolódó teendő, határidővel ellátva. Ha pedig módosítás történik, akkor az adatlap frissül, így a többiek látják majd a legújabb információkat, nem kell külön tájékoztatni őket.

Saját határidők mindenkinek

Nálatok még a céges Google Naptárba írja be minden kolléga a teendőit? Mégis mennyire maradnak követhetőek a feladatok, ha minden nap teli van bejegyzésekkel, melyek gyakran egymásba folynak? Szerintünk ez egyenes út a káoszhoz. A MiniCRM-mel viszont minden sokkal egyszerűbb.

A programba belépve a Mai napom nézetben láthatod az aznapi teendőidet. Itt csak a te feladataid szerepelnek (illetve még azok, amikben téged is megjelöltek, mint érintett személyt), ezáltal nem zavarnak meg a többiek elintéznivalói. 

Ám ha valamiért mégis meg kell bizonyosodnod róla, hogy egy kollégád elvégzett-e már egy adott feladatot, akkor könnyedén megnézheted a kapcsolódó adatlapon, és esetleg kommentet is írhatsz a teendőjéhez, ha szükség van rá. 

Teendők létrehozása és menedzselése

Az automata taskok mellett arra is van lehetőség, hogy manuálisan vegyél fel magadnak vagy másoknak teendőt. Ehhez megadhatsz egy rövid leírást, bejelölheted, hogy milyen típusú feladatról van szó (pl. telefonhívás, e-mail küldés, stb.), add meg a határidőt, felelősnek pedig állítsd be saját magadat vagy az illetékes kollégát. 

Ezzel biztosíthatod, hogy nem fogsz megfeledkezni a teendőről, hisz ott lesz a rendszerben, ha pedig lejár a határidő, akkor a felület előre veszi a listában és pirossal jelzi. Így egész biztos, hogy nem fogsz átsiklani felette. 


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.