Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Házasság hete

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg Magyarországon a Házasság hete programsorozatot, ami Angliából indult és mindig a Valentin-nap köré szerveződik, idén pont február 14-ig tart.

Miközben számos tanulmány szól arról, hogy az emberek egyre nehezebben köteleződnek el, a statisztikák azt mutatják, hogy harminc éve nem volt ennyi esküvő, mint 2020-ban. Legalábbis Magyarországon. Az eddigi csúcs 1990-ben volt, ami 66 ezer házasságot jelentett. Ezt már 2019-ben is megközelítették, de 2020-ban túl is lépték a párok.

Forrás: KSH

A kép persze nem ennyire rózsaszín, kár lenne tagadni, hogy ezekben a számokban lényeges motiváció a CSOK, illetve a Babaváró hitel. Fontos kiemelni, hogy a menyegzők jelentős része nem nagy lagzi volt, pusztán hivatali egybekelés - hiszen a jogszabályok hónapokon keresztül mást nem is tettek lehetővé. Mivel november óta ugyanez a helyzet, az esküvőipar, mint a rendezvény szakma egyik ága, haldoklik.

Fotó: Pexels

Hogy a házasságkötések száma hogyan aránylik a válások számához, az egyelőre kérdés, mert hivatalos hazai statisztikák még nem ismertek a tavalyi válásokról, de az Egyesült Királyságban 40 százalékkal többen adtak be felbontási kérelmet 2020-ban, mint az azt megelőző években.

Hogy sikerüljön valóban életre szólóan megtartani az igent, ahhoz nyújtanak segítséget a Házasság hete programjai - idén természetesen csak online formában.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.