Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Háziállatainkra is veszélyes kullancsok

Tavasszal, ahogy ébred a természet, úgy ébrednek a háziállatainkra veszélyes élősködők, a kullancsok, de a szintén veszélyt jelentő szúnyogok egyes alfajai is. Egyre többen indulnak nagy sétákra és kirándulásokra, amelyekre a kutyák is társul szegődnek.

A kullancsoknak pedig kedvenc portyázó helye elsősorban a kirándulások helyszínei, az erdők és aljnövényzetben gazdag tisztások, parkok. Ma már szerencsére kaphatóak olyan védőszerek, amelyek tartós védettséget nyújtanak állataink számára.

A kullancsok és egyes szúnyog fajták okozta veszélyek mellett manapság már nem mehetünk el szó nélkül, hiszen állatainkra nézve is jelentős veszélyeket jelentenek. Az utóbbi évek szélsőséges időjárása és a viszonylag rövid ideig tartó téli fagyok miatt kitolódott a kullancsok és más élősködők aktív időszaka, így már az enyhébb téli hónapokban is megjelennek az első portyázók.

Nem csupán azok az állatok vannak veszélyben, amelyeket erdei sétára visznek a gazdik, hiszen kertekben, zölddel övezett játszótereken és parkokban éppen úgy megtalálhatóak az élősködők. Ezt felismerve fejlesztette ki az Intervet a kullancsok és egyes szúnyog alfajok ellen is védelmet nyújtó Scalibor gyógyszeres nyakörvét.

Milyen betegségeket terjesztenek a kullancsok? Lyme-kór és babéziózis

A leggyakrabban a babéziózisról hallunk, amely már országszerte előfordul hazánkban. A kórokozó egy egysejtű vérélősködő, a vörösvértestek szétesését okozza.

Levertséget, lázas általános tüneteket, véres vizeletben megnyilvánuló tüneteket okoz, mely súlyosabb esetben sárgasághoz, máj- és vesekárosodáshoz, akár még elhulláshoz is vezethet.

Számos kullancs hordozza a Lyme-kórt okozó baktériumot, amely az agyvelőgyulladást előidéző vírus. A babéziózis a kutyákra igen veszélyes, kullancsok által terjesztett egysejtű parazita. Elsőként jelentkező tünetei a bágyadtság, a vöröses-barnás színű vizelet, a láz és a sárga szájnyálkahártya. A tünetek felismerése esetén azonnal forduljunk állatorvoshoz.

Hogyan védjük kutyánkat?

Mint minden fertőző betegség esetében, a külső élősködőknél is a megelőzésre kell helyeznünk a hangsúlyt. A Lyme-kór esetében létezik védőoltás, viszont a babéziózis ellen úgy tudunk védekezni, ha igyekszünk megakadályozni, hogy kullancs jusson a kutyába. Számos jobbnál jobb, különböző elven működő szer létezik ma már a piacon, amelyeket két nagy csoportban tudunk osztani. Vannak az úgynevezett spot-onok, ezek kis mennyiségű folyadék természetű anyagok, amit az állat bőrére kell csepegtetni, általában kullancsok ellen 1 hónapig védenek.

A nyakörvek pedig általában 5-7 hónapig nyújtanak védelmet, azonban fontos, hogy folyamatosan kell viselnie az állatnak. A Scalibor gyógyszeres nyakörv például kullancsok, dalos szúnyog alfajok és lepkeszúnyogok elleni védelemre szolgál. A kutyákat 5-6 hónapig védi kullancsoktól, szúnyogoktól és a vérszívó lepkeszúnyogoktól. A nyakörv teljes hatékonyságát a felhelyezés után egy héttel éri el, ezért, ha az állatok fertőzött helyre kerülnek, akkor a nyakörvet ezt megelőzően egy héttel kell feltenni rájuk.

A védekezést nem lehet elég korán kezdeni, van olyan spoton amit már 2 hetes kortól lehet adni, illetve olyan nyakörv ami már 7 hetes kortól alkalmazható. A kullancsok általában tavasszal és ősszel támadnak, jelentőségük a téli hidegben és a nyári melegben csökken, de a mai éghajlati változó viszonyok miatt egész évben tanácsos a védekezés.

Lényeges, hogy mindig kérjük ki az állatorvos tanácsát, mikor készítményt választunk, s csak olyat válasszunk, amit állatorvosnál vagy állatpatikában ajánlanak nekünk, hiszen ezeket olyan elfogadott gyártók forgalmazzák, mint az Intervet, Magyarországon legnagyobb vakcina- valamint második legnagyobb állatgyógyszer-forgalmazó cége melyek neve nagy valószínűséggel a sikeres védekezés védjegye.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.