Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hematológiai Nap Budapesten

Budapesten november 15-én, szombaton, újra megrendezésre kerül a Hematológiai Nap, amelyen érdekes előadásokkal várják a hematológiai és lymphomás betegségben érintetteket és családtagjaikat.

Ha azt halljuk, hogy valaki rákos, rögtön a halálos vég gondolata vetődik fel először. Azonban ne felejtsük el, egy-egy betegség kimenetele nemcsak a kezelésen és az időbeni felismerésen múlik, hanem magán a betegen is, az ő lelki állapotán, az ő hozzáállásán, az ő gyógyulni akarásán.

Hematológia nap szervezői ezúttal a betegségek lelki oldalára kívánják felhívni a figyelmet, segítve azoknak az érintetteknek, akik még mindig nehezen tudják elfogadni állapotukat, ami akár a gyógyulást is hátráltathatja.

Napjainkban az orvosok egyre terheltebbek, kevesebb idő jut a betegekre, így különösen nagy jelentősége van azoknak a fórumoknak, köztük a Hematológia napnak is, ahol a betegek szabadon tehetnek fel akár speciális kérdéseket is megbízható és hiteles szakembereknek.

A november 15-i rendezvény délelőtti részében előadó lesz Tari Annamária pszichológus, aki nemrég kiadott könyvében is a daganatos betegségek lelki feldolgozásáról ír. Kisa Judit dietetikus táplálkozási kérdésekről tart előadást, és természetesen speciális kérdések esetében is áll a hallgatóság rendelkezésére.  Az idei év újdonságaként a programban helyet kapott egy ritka hematológiai betegség, a vastúlterhelés is. A myelomás betegek számára pedig Dr. Tarnay Katalin tart előadást a terápia során fellépő egyik gyakori probléma, az állkapocs nekrózis kezelési lehetőségeiről. 

Helyszín: Grand Hotel Hungária, Budapest, VII. ker. Rákóczi út 90.

Időpont: 2008. november 15. szombat. 10.00- 16.00 óra

A rendezvény mindenki számára ingyenes, a korlátozott helyek miatt előzetes regisztráció szükséges a 06-20/33-83-331-es vagy a 06-1/801-74-55-ös telefonszámon.

A rendezvényt idén is a Bristol Myers Squibb és a Novartis Hungária kft. támogatja. 




Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.