Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hétvégétől valódi strand hangulat!

A hét végén indul az idei Nestea Strandröplabda Országos Bajnokság. A nyár folyamán 25 városban, 'Mester', 'A', 'B' valamint 'Utánpótlás' kategóriában, 1000 résztvevővel rendeznek versenyeket. A Nestea Magyar Mester Strandröplabda Országos Bajnokság összdíjazása idén ötmillió forint.

A versenysorozat hivatalos bevezetéseként június 13-án, a Városliget Plage-on került sor a Nestea Strandröplabda Országos Bajnokság sajtótájékoztatójára, ahol a Magyar Röplabda Szövetség valamint a versenysorozat támogatói nyilatkoztak a versenysorozat menetéről, a strandröplabda hazai helyzetéről és a jövőbeli tervekről. A valódi strand hangulatot idéző sajtótájékoztatót követően a Nestea Magyar Mester hétvégi, első fordulójának bevezetéseként megrendezésre került a Nestea Támogatói és Szerkesztőségi Kupa, melyen a Magyar Röplabda Szövetség, a versenysorozat hivatalos támogatói és sportolni szerető szerkesztőségi csapatok mérték össze tudásukat.

A kilenc csapat versenyéből az első helyen a Röplabda Szövetséget képviselő Kun Gábor és Szabó Anita alkotta páros, a második helyen a Nestea Citrom csapata, név szerint Békefi Gábor, Réder András, Heiszler Ákos és Szabó Péter Ádám, míg harmadik helyen a szövetségi SR1 csapatát képviselő Oczella Emese és Török Dávid végzett.

A Nestea Magyar Mester Strandröplabda Országos Bajnokság első fordulóját június 16-án, a budapesti Margitszigeten, a Palatinus strandon rendezi a Magyar Röplabda Szövetség. A végső bajnoki címre esélyes mester kategóriás párosok első körben mérik össze tudásukat a strandpályán. A kategória továbbjutó csapatai Abádszalókon és a siófoki Ezüst Parton folytatják a küzdelmeket, míg a döntőre Budapesten, a Városliget Plage-on kerül sor.

A Mester kategória versenyei mellett az érdeklődők országszerte szurkolhatnak az "A", "B" és "Utánpótlás" csapatoknak is, hiszen a pontszerző versenysorozat rengeteg helyszínt látogat meg - így többek között Tiszavasvári, Tata, Tiszafüred és Dévaványa strandröplabda pályáit. A tavalyi évben az országos versenysorozat négy kategóriájában összesen 342 felnőtt és 58 utánpótlás hölgy versenyző, valamint 484 felnőtt és 35 utánpótlás férfi versenyző indult. A sport népszerűségének növekedését jelzi, hogy idén a szervezők várakozásai szerint 400 felnőtt és 100 utánpótlás hölgy versenyző, míg 550 felnőtt és 80 utánpótlás férfi versenyző indul a versenysorozaton.

A fergeteges hangulatú bajnoki fordulókon bárki megcsodálhatja a profik játékát, szurkolhat kedvenc játékosának és csapatának, sőt, akár saját maga is kipróbálhatja a sportot. A Mester kategória versenyein a sportot kedvelő hazai sztárokkal is találkozhatnak a szurkolók, akik bemutató játékukkal ösztönzik majd sportolásra az ott jelen lévőket.

A Nestea a Magyar Röplabda Szövetséggel együttműködve 2006 óta támogatja a sportágat és annak versenyeit, és segít abban, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a fiatalokkal a strandröplabdát.

Szabó Ibolya, a Nestea-t gyártó és forgalmazó Coca-Cola Magyarország kommunikációs vezetője elmondta: "Amellett, hogy a Nestea névadó szponzora a versenysorozatnak, kiemelt figyelmet fordít az utánpótlás kategóriára, és minden eszközzel támogatja azt. A Nestea és a Magyar Röplabda Szövetség hosszútávú együttműködése nem csupán egyszerű szponzoráció, ennél jóval több, a Nestea elkötelezett híve a strandröplabda hazai fejlesztésének, az utánpótlás támogatásának és az aktív életmódnak."

 "A strandröplabda maga a frissesség és a természetesség, legyen szó akár profik mestersorozatáról, akár egy kellemes családi játékról valamelyik strand pályáján. A cél az, hogy ezt a fajta sportélményt minél több ember megtapasztalhassa és megszerethesse az ország minden részén"- tette hozzá Szabó Ibolya.

Hazánkban összesen 48 városban 166 regisztrált strandröplabda pálya található, melyek számát az elkövetkezendő években jelentős mértékben szeretné növelni a szövetség.

"Amellett, hogy a strandröplabda sportnak egyre több helyszínen teremtjük meg a technikai feltételeit, a játék népszerűségének növeléséhez arra van szükség, hogy minél szélesebb körben tegyük ismertté a strandröplabdát. Szeretnénk felkelteni a fiatalabb korosztály érdeklődését is, hiszen a sportág jövőjét, annak nemzetközi sikereit többek között a játék hazai ismertsége, presztízse de leginkább az utánpótlás versenyzői határozzák meg" - nyilatkozta Oczella Gyula, a Magyar Röplabda Szövetség strandröplabda szakágának vezetője.

Az izgalmas, feledhetetlen hangulatot ígérő versenyekre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

A bajnokság júniusi fordulói:

 2007.06.02-03.:  "A" kategória első forduló - Tiszavasvári;

2007.06.09-10.:  A" kategória második forduló -Omszki tó;

2007.06.16-17..:  Mester kategória első forduló - Margitsziget (Szigeti Sportvarázs);

2007.06.23-24.:  "A" kategória harmadik forduló -Városliget Plage, Budapest

2007.06.30-07.01.: Mester kategória második forduló -Abádszalók

A bajnokság júliusi fordulói:

2007.07.07-08.: "A" kategória negyedik forduló -Tiszafüred

2007.07.14-15.: Mester kategória harmadik forduló - Siófok, Ezüst Part;

2007.07.21-22.: "A" kategória ötödik forduló -Dévaványa

2007.07.28-29.: Mester kategória döntő-Városliget Plage, Budapest

 

A bajnokság augusztusi fordulói:

2007.08.04-05.: "A" kategória hatodik forduló - Abádszalók

2007.08.11-12.: "A" kategória hetedik forduló -Tata

2007.08.18-19.: "A" kategória - GÁLA - Omszki tó

Forrás: WELL PR Ügynökség


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.